Vissza a múltba

Sziasztok! sajnálom de csak most tudom hozni a fejezetet mivel két napig nem voltam itthon remélem azért nem haragszotok rám.Jóval hosszabb rész lett mint a szerdai és még annyit hogy imádtam írni ezt a részt csupán 4 óra alatt kész lettem vele. Nem is húzom tovább az időt jó olvasást a következő szombaton jön ha minden igaz de inkább nem ígérek semmit.

A szekrény mögül kukucskáltam kifele a sötét helyiségbe.Féltem.Az arcomon egyre több könnycsepp folyt végig ami a koszos padlóra hullott.Hirtelen kitört a vas ajtó a falból és démonok ezrei vonultak be. Bebújtam a hatalmas bútor mögé és a térdeimet a mellkasomhoz húzva imádkoztam hogy ne találjanak rám.
- Nem menekülsz ilyen könnyen hercegnő - Könnyed mozdulattal dobta arrébb a démon a hatalmas súlyú szekrényt, majd kirángatott onnan és a pokolfajzatok elé vetett.Karmolászni kezdték az egész testem de a sebek egy másodperc alatt tűntek el mintha nem is lett volna ott semmi.
- Szépen lassan te is ilyen szörnyé fogsz válni - Húzta végig a körmét az arcomon.

Kipattantak a szemeim és zihálva fordítottam meg a fejem hogy ellenőrizzem hogy minden ugyanolyan maradt e mint volt. Mellettem egy férfi árnyék rajzolódott ki mire összerezzentem és a fegyverhez kaptam ami eddig a párna alatt lapult.
- Nyugi csak én vagyok - Jason kikapta a kezemből a tört és jó messzire hajította.
- Menny vissza a helyedre és hagy engem békén, ha nem akarod hogy újra megverjelek - Keltem ki az ágyamból és a tör felé vettem az irányt.
- Sajnálom - hajtotta le a fejét.
- Nem kell a sajnálatod - Ráztam meg a fejem és visszacsámpáztam az ágyamhoz.
- Ne legyél már rám ennyire mérges - Nézett a szemembe miközben az ujjait tördelte. Elkaptam a tekintetem és a takarót bámultam.
- Ne legyek rád mérges? - Nevettem fel. - A legutolsó perceimbe olyan voltál nekem mint a barátom, emellett megcsókoltál és azt mondtad hogy szeretsz és ezek után azt mered mondani hogy soha nem voltam a barátnőd? Hát ez fájt nekem. De tudod mit? Most már nem érdekelsz, remélem undorítóan boldog leszel Holly-val. Most pedig nélküled aludnák ha lehet szóval szia - Feküdtem be az ágyba és magamra húztam a takarót.Nem mertem lehunyni a szemem.Féltem hogyha megteszem újra visszakerülök a pokolba.
- Tényleg nagyon sajnálom remélem egyszer megbocsátasz nekem - Mondta, majd felkelt az ágyról és visszafeküdt az övébe.
Percekig feküdtem és néztem a fehér plafont.
- Fent vagy még? - Jött egy halk pusmogás a másik ágy felől mire szorosan lehunytam a szemem és alvást próbáltam színlelni.A padló recsegése arról árulkodott hogy hozzám közeledik,majd egy széket húzott az ágy mellé.Éreztem az égető tekintetét rajtam és egy pillanatig nem vette volna le rólam.
- Tudom nem hallod és ez talán azért lesz ilyen könnyű a bocsánat kérés.Nem igazán voltam hozzád a legnormálisabb és ezért is szeretnék elnézést kérni.Mikor azt hittem hogy meghaltál hónapokig bent voltam a szobámba és az ablakon keresztül néztem a sírodat és csak az járt a fejembe hogyha nem keveredtem volna bele az életedbe talán élhettél volna a pótszüleiddel de persze nekem oda kellett kergetnem a házatokhoz azt a kurva démont ezzel felforgatva az egész életedet. Azután megmentettelek és ott feküdtél szinte élettelenül a kezembe. Amint megláttalak téged és persze a harc tudásodat rögtön megtetszettél.Nagyon imponált hogy te nem olyan vagy mint a többi árnyvadász képzetlen, kicsit talán bátortalan is de legfőképpen gyönyörű. Árnyvadász létemre féltem mivel akit eddig szerettem mind meghaltak és végül téged is kinyírtalak. Aztán visszajöttél a pokolból és egészen megváltoztál vagy a hely változtatott meg nem tudom.Bár erről a poklos dologról csak annyit hogy erősebbé és kegyetlenné tett emellett sokkal bátrabb lettél.Úgy gondoltam hogyha távol maradok tőled akkor kevésbé foglak szeretni és talán nem nyiffansz ki újra de nem sikerült egyszerűen annyira hiányoztál hogy szinte bele tudtam volna pusztulni és ezen csupán a jelenléted is segített.Azután pedig nagyon durva voltam veled az udvaron.Sajnálom. Én tényleg nem azt gondolom amit ott mondtam az csupán azért volt hogy elkergesselek magam mellől hogy ne tudjalak bántani de hülye voltam attól hogy téged elkergetlek attól én még nem fogom tudni kontrolálni  magamat és ugyanúgy visszakerülök oda ahol voltam.De most végre eldöntöttem hogy mit akarok ha szeretlek azt nem tudom visszatartani így inkább vigyázok rád mint bántanálak.
A beszédje egészen megmosolyogtatott,majd végül szépen lassan kinyitottam a szemem.
- Bocsánatkérés? Ez inkább úgy hangzott mint valami szerelmi vallomás amúgy meg ha megkérhetnélek ne a pótszülő szót használd az túlságosan durva szó arra tekintve hogy ők neveltek fől - Jegyeztem meg még mindig mosolyogva.Ő kerek szemekkel felém fordult és a tarkójához kapta a kezét.
-Te fenn voltál? - Kérdezte kicsit félénk hangon és a kezeivel megdörzsölte a teljesen kipirult arcát.
Nevetésben törtem ki és nem bírtam leállni.
- Ne nevess rajtam - Lökött meg játékosan, majd befogta a számat. - Felkelted a szomszédokat.
- Na, pedig olyan jót nevettem rajtad - Fontam keresztbe a karomat és a megsértődöttet játszottam.
- Szóval akkor nevetséges volt a vallomásom kontra bocsánatkérő szövegem? - Rémült meg mire mosolyogva a karjára tettem a kezem.
- Nem az egész jó volt - Ráztam a fejem.
Végül ő is elmosolyogta magát.
- Szóval akkor ez azt jelenti hogy megbocsátasz nekem?
- Még meglátjuk - Vágtam rá.
- Rosszat álmodtál csak mert kiabáltál és szakadt rólad a víz - Váltott át komoly beszélgetésbe.
- Azért még ennyire nem akarok megnyílni előtted - Ráztam a fejemet.
- Ez hülyeség szinte mindent tudok rólad.
kicsit elgondolkodtam, majd végül is arra jutottam hogy elmondok neki mindent elvégre ő is képes megnyílni előttem.
- Mióta a pokolról kijöttem azóta borzasztó rémálmok gyötörnek és mindegyikbe valamilyen szinten vissza akarnak küldeni a démonok oda vagy én is pokolfajzattá változok és lassan már a szememet se tudom lecsukni mert borzasztóan félek az álmaimtól.
- És milyen volt lenn?Mármint a pokolba.
Mielőtt válaszoltam volna részletesen visszagondoltam és csak pár szó jutott róla eszembe emi a legjobban jellemezné a helyet.
- Hideg, rémisztő és halálos - Ültem fel az ágyba és arrébb csusszantam hogy Jason is beférjen mellém.Kicsit félve de becsusszant mellém.Tudom hogy neki talán egy kicsit kényes témát fogok felhozni de szerettem volna őt jobban megismerni.
- És milyenek voltak a szüleid? - Felém fordította a tekintetét és egy kicsit elmosolyodott.

- Anyukám volt a világ egyik legszebb nője.Szegény család voltunk és nem engedhettünk meg magunknak sok mindent bár az egész évi megspórolt pénzből minden egyes szülinapkor meglepett minket egy hatalmas csokitortával.Olyan finomra tudta megcsinálni hogy azóta is az a kedvencem.Nem volt nagy házunk éppen ezért a húgommal voltam egy szobába utált engem mivel mindentől meg akartam őt óvni.Idősebb voltam és tudtam hogy anyuék mivel foglalkoztak és féltettem őt hisz ő is olyan törékeny volt mint anya.Minden este bejött a szobánkba és kétfajta történetet mesélt nekünk aztán mikor vége lett a mesének egy puszit nyomott a fejünk búbjára.Aztán egyik este sokáig fennmaradtam és a jövőmről álmodoztam mikor meghallottam hogy valaki sír résnyire kinyitottam az ajtót és láttam hogy anya egy papír fölött sírdogál. Kisfiú voltam nem hagyhattam hogy anya szomorú legyen ezért odafutottam hozzá megvigasztalni őt.Leszidott hogy nem aludtam és visszaküldött a szobámba de én természetesen nem fogadtam szót.Megkérdeztem tőle hogy hol van apa erre ő azt válaszolta hogy elment.Néhány hónapra rá apa betörte az ajtót és elbujtatott mindenkit rögtön hogy el tudtam bújni öt fekete árnyék suhant végig a kicsi házon és felgyújtottak mindent aput azon nyomban megölték, majd jött anya sokáig kerestek minket. A húgom nagyon félt tudta hogy meg fog halni ezért a kezembe nyomta a maciját ekkor még nem sejtettem mire készül de elszaladt előlem egészen a fegyverszobáig jutott az ajtó előtt megölték őt ezzel felfedezve azt is hogy hol vagyok ekkor léptek közbe Zack-ék. Ryan szerint még az intézetbe is úgy szorongattam azt a macit mintha az életem függne rajta. Apu bátor volt és erős nincs mint mondanom róla nagyon nem is maradtak róla emlékeim csupán annyi hogy folyton a munkájával volt el foglalva.A maci még mindig megvan.Néha ha nem tudok aludni előveszem és nézegetem órákig arról ábrándozva hogy milyen lenne ha még mindig élne.Na most te jössz a te nevelő szüleid milyenek voltak? - A története végére már majdnem meghatódtam, el nem tudom képzelni hogy milyen lehetett neki főleg hogy még kisgyerek volt és szinte csak ezekbe a szomorú emlékekbe tudott kapaszkodni.
- Nagyon sok mindenre nem emlékszem.Mindenem megvolt amit akartam, szinte el voltam kényeztetve.Anyu kedves volt sokat beszélt velem mint ahogy apa is, rendes család voltunk.Kiskoromba sokszor feltűnt hogy nem hasonlítunk egymásra ezért egyszer rá is kérdeztem hogy miért.Mikor nagyobb lettem sokat keresgéltem a szüleim után de sok kudarc után úgy döntöttem hogy ők elhagytak.Aztán jó pár évre rá jött a démon és teljesen felforgatott mindent.Tulajdonképpen ennyi lenne - Rántottam meg a vállam és egy hatalmasat ásítottam.
- Fáradt vagy? - Suttogta, majd bólintottam egyet és befeküdtem az ágyba Jason betakart,majd egy puszit nyomott az arcomra.Fejemet a vállára hajtottam és lehunytam a szemem. Most jöttem rá hogy akármit is teszek vagy tesz én mindig ugyanannyira fogom szeretni ezt a fiút ha kölcsönös ha nem csak bár ne lenne Holly.