Nem várt személy

Sziasztok! Mint látjátok megjöttem a résszel. Először is szeretném megköszönni az előző részhez jött kommentet és az aznapi oldalmegtekintést, ugyanis szombaton mikor közzétettem a fejezetet több mint 180 oldalmegtekintésem volt *.* Elképesztően hálás vagyok érte, még egyszer köszönöm és jó szórakozást a részhez :)

Bágyadtan keltem ki az ágyból. Miután visszatértem Jason álmából rögtön hatalmába kerített a fáradtság, így nem kellett sokat várnom arra, hogy elaludjak. Ledobom magamról a takarót és még szinte fél álomban kimentem a fürdőszobába. Miután elvégeztem szép sorjában a reggeli rutinom felkapok magamra valami nyárias ruhát és a konyha felé veszem az irányt.

- Jó reggelt! – Kezében tojásokkal megrakott fazékkal fordul felém Alex amint meghallotta, hogy belépek a helyiségbe.

- Mi jó van abban? – Dobom le élettelen testem a hozzám legközelebbi székre.

- Már nagyjából kész a reggeli, csak még a főt tojást kéne megpucolni – Közli velem a tényt.

- Segítsek? – Teszem fel neki rögtön az ajánlatot, amit ő rögtön visszautasít és közöli velem, hogy inkább egyek. Reggel általában nem szoktam éhes lenni, amit már a napokban ő is észre vett, úgyhogy csak egy pirítós kenyeret ettem megvajazva pulykamelles felvágottal a tetején.

- Nem szeretnék mohónak tűnni, de eltűnt a reggeli kávé adagom – Nézek fel a szendvicsből egy kisebb falat lenyelése után.

- Arra gondoltam, hogy mégse érezd, magad annyira bezárva elmehetnénk philibe meginni egy kávét – Veti fel az ötletet, ami engem részben kicsit zavar, hisz ott nőttem föl és két év után látni egészen fura érzés lenne, nem mellesleg bárki felismerhet, ennek ellenére bele megyek, és rögvest rohanok vissza a szobámba, hogy még egy pár cuccot összepakolhassak amit, úgy gondoltam, hogy magammal kéne, vigyek.

- Készen vagyok! – Jelenek meg Alex előtt egy hatalmas vigyorral az arcomon. Izgatottan várom az előttem álló egy-két órát. Nem tudom, hogy mire számíthatok, mennyit változott a hely legfőképp én mennyit változtam. Nem tudom, hogy meg-e fognak ismerni az emberek, ha meglátnak. Régebben elképzelhetetlennek tartottam, hogy amint bejön, a jó idő én szoknya helyett rövidnadrágba mászkáljak a sarut, pedig bakancsra cseréljem. Ez az egész nephilimlét kicsit megkeményített, habár Nicolenak sikerült hű maradnia önmagához.

- Te vezetsz, vagy rám hagyod? – Villant egy félmosolyt és kitárja az ajtót. Átlépek a szabadba és megvárom, hogy ő is így tegyen.

- Felőlem én is vezethetek, de akkor meghalunk – Hátrafordulva vetek rá egy pillantást. Az ajtót zárja és bár nekem háttal van, a válla rázkódása jelzi felém, hogy magában jót kuncog a megjegyzésemen, amit én komolyan vettem. Megvárom őt és együtt indulunk el a kocsi felé. Beszállok az anyósülésre, majd becsatolom magam. Percek múlva elindulunk. Nem szólunk egymáshoz csupán a magnóból szóló zene hangja töri meg a csendet. Bámulok ki az ablakon és az elsuhanó tájat memorizálom.

Megváltás volt a leálló autó, ami azt jelezte, hogy megérkeztünk a célhoz. Szeretek hosszasan utazgatni, de ez most más volt kínosan érzem magam Alex társaságában, pedig tudom, nem szándékozik újra megölni, mint annak idején tette. Azóta megváltozott legalábbis nagyon remélem. Elterveztem, hogy ez most egy teljesen átlagos nap lesz. Nincsenek alvilági lényeg, nincs titokzatos képesség, csupán a megújult énem eljön Philadelphiába két év után kávézgatni. Beléptünk a Starbucks ajtaján és a kasszához léptünk, hogy leadjuk a rendelésünket, ez viszonylag hamar megtörtént ahhoz képest, hogy nagy volt a kávézó forgalma. Mivel egy eléggé felkapott helyről beszélünk, sok ember fordul meg itt a nap többi részén is. A hely egyfajta nyugalmat ad még a tömeg ellenére is. Én személy szerint imádom, a kávé jellegzetes illatát nem tudom, hogy ez valami beütés nálam, vagy ez természetes dolog. Régen sokat jártam ide, ugyanis az iskolába menet mindig erre jöttem és természetesen nem tudtam ellenállni a csábításnak. Már akkor szerettem a koffeint, tudom ez nem szokványos, de na. Leültünk az egyik szabad asztalhoz. Alex mellettem foglalt helyet, majd belekortyolt az italba.

- Hogy érzed magad? Mármint a látomásoddal történt dolgok után? – Kezdeményezte a beszélgetést számomra most épp nem kedvelt témával. Nem szerettem volna bármivel is megsérteni, hisz elhozott ide és még a kávémat is fizette szóval úgy érzem, nem szabadna megbántanom őt. Ráadásul még az éjszakai Jasonös dolgot se tudja és szerettem volna, ha ez így is marad.

- Kicsit megviselt a dolog, de minden oké – Válaszoltam egy erőltetett mosollyal az arcomon. Kár volt. Kitárult a kávézó ajtaja és bejött rajta életem legnagyobb hibája. Alex észrevette, hogy valami nem oké, így rögtön átváltott anya üzemmódba.

- Valami baj van? – Kapkodta a fejét ide oda keresve, hogy min akadtam fenn ennyire.

- Csak maradj nyugton és lapíts! – Adtam ki az utasítást és lentebb csúsztam az ülésen. Túl késő. Észrevett. Felém fordította a tekintetét és egy hatalmas mosoly kíséretében felém intett. Nem lehetett mit tenni. Egy apró vigyort erőltettem magamra és visszaintegettem. Ajaj. Megindul felénk és nem szándékozik megállni.

- Tégy egy szívességet és legyél a barátom! – Fordultam Alex felé.

- Neked csak kérned kell – Kacsintott rám örült fél mosollyal. Megforgattam a szemem, majd levettem róla a tekintetem és a felénk tartó fiúra szegeztem.

- Sziasztok! – Állt meg velünk szembe ezek után, pedig kezet fogott Alexal – Adrián – Mutatkozott be a számára még ismeretlen fiúnak.

- Alex

Adrián tekintete ide-oda cikázott. Nem értette, hogy Alex mit keres mellettem, nos, igen nyilván nem az esze miatt voltam vele együtt. Mondhatni gyerek szerelem volt az egész, vagy talán sokkal jobban illene ide az együtt lógás szó. 15 éves voltam, mikor legelőször megláttam őt. Mint ahogy a nevéből is kivehető Magyarországról költöztek ki ide Amerikába. Az osztályfőnökre vártam, mikor a legnagyobb meglepetésemre ő nyitott ajtót. Egy-két szót váltottunk, majd egyre sűrűbben futottunk össze. Ennek a végeredménye végül az lett, hogy összejárkáltunk, majd fél évre rá összejöttünk. Az a „hatalmas” kapcsolat nem tartott sokáig, csupán három hónap, de lehet, hogy sokat is mondok. Rájöttünk, hogy ez csak barátság semmi több. Ezek után már kínos lett, volna összejárnunk, így feledésbe merült az egész kapcsolatunk egészen addig még a drágalátos exem el nem kezdett hordani mindennek. A történetek, amiket kitalált egészen valósághűek voltak és talán, ha nem tudtam volna az igazságot még el is hittem volna neki. Azóta nem találkoztunk. Tudom ez az egész, így elég gyerekesnek tűnik, de átélve azt nem volt olyan, vicces, mint azt sokan gondolják. Alex Adrián tekintetét látván rákulcsolta az ujjait ez enyémre és egy puszit nyomott a homlokomra. Nem zavart, hogy megfogja a kezem. Hogy mostanában túl sokszor tesz ezt meg? Egészen biztos. Adrián nem változott sokat. Mindig is kicsit gyerekes arca volt, pont ezért nem nézet ki 19 évesnek. Alexnak hozzá képest megszégyenítő férfias vonásai voltak kicsit borostás arccal megdobva a látványt. Bár ebben egészen biztos, hogy közre játszik az a 4 év korkülönbség.

- Sajnálom, ami a szüleiddel történt biztos borzasztó lehetett. Jó emberek voltak nem érdemelték meg, hogy, így érjen véget az életük – Ült le elénk. Most, hogy így felhozta őket a hiányérzet újra felerősödött bennem.

- Igen, elég váratlanul történt minden – Bólintottam.

- Sokáig nem hallottunk felőled semmit, már terjedtek a pletykák, hogy esetleg te is odavesztél a robbanásban – Említette meg a teóriát, majd jólesően kuncogott rajta.

- Éppen akkor nem voltam otthon – Találtam ki gyors valami hazugságot elvégre nem mondhattam meg, hogy egy démon miatt volt az egész, akit amúgy már rég megöltem.

- És ti mióta vagytok együtt? – Vigyorgott ránk és felváltva nézet hol engem, hol pedig Alexet mustrálva. Még mielőtt bármit is mondhattam volna Alex bőszen magyarázni kezdett.

- Tudod, miután a szülei meghaltak Alexis nagyon magába fordult. Nem tudta feldolgozni a tragédiát, amit én nem is csodálok, hisz ez tényleg egy borzasztó fordulat volt az ő életében. Egy gyógyintézetbe került, ahol próbáltak rajta segíteni, de ő nem hagyta magát. Mint kiderült ugyanaz a személy volt a pszichológusunk, így egy közös kezelésen vettünk rész, ahol Alexis szépen lassan megnyílt előttem, míg végül eljutottunk ahhoz a ponthoz, hogy már mindketten tudtuk ez nem csupán barátság – A történet végéhez érve rám nézet és egy szeretetteljes mosolyt villantott. Egy ideig még az arcát pásztáztam, majd végül én is az arcomra varázsoltam egy barátságos mosolyt.

- Nekem, még el kell intéznem egy-két dolgot, de örülök, hogy összefutottunk – Hebegte, majd felállt kezet fogott Alexal és elment.

- Gyógyintézet mi? – Néztem Alexra felvont szemöldökkel.

- Gyorsan ki kellett találnom valamit – Vonta meg a vállát és ő is elmosolyodott.

- Ahhoz képest, hogy improvizálni kellett elég jól játszottad a szereped – Engedtem el a kezét és a poharamért nyúltam. Oldalról még láttam, hogy rám néz és egy szomorú fél mosollyal végigmér, majd motyog valamit, amit én már nem halottam.

- Mehetünk? – Nézett rám, mikor elfogyasztotta ő is a kávéját. Válaszképp bólintottam egyet és felálltam én is az asztaltól. Kifele menet kidobtuk a papír poharakat és behuppantam az autójába. Nem tudtam, hogy mi ez a mai, de remélem, hogy több ilyen nem fog történni. A vége felé már-már kínossá vált mindkettőnk részére a dolog. Én nem tudom, hogy mégis mit képzeltem mikor megkértem Alexot, hogy legyen pár perc erejéig a barátom, így se tudom, mikor mit érez főleg most hála a színészi alakításainak.

- Terveztél még mára valamit? – Kérdem tőle.

- Még nem tudom, majd meglátjuk – Nem néz rám. Jó persze, vezet, lehet ezt arra fogni, de még csak felém se pillant. Egészen biztos, hogy megbántottam valamivel, csak épp azt nem tudom, hogy mivel semmi olyasmit nem mondtam neki, legalábbis szerintem nem.

Haza érve már majdnem dél volt és semelyikünk nem volt éhes, úgyhogy halasztottuk az egészet. Bevonultam a szobámba és az ágyra ülve nekikezdtem egy újabb regénynek, de a gondolataim nem hagytak nyugodni, mindenfélén jár az agyam leginkább a mai nap körül forogva. Becsuktam a könyvet és idegesen a hajamba túrtam. Miért nem lehet belelátni mások gondolataiba, érzéseibe? Sokkal egyszerűbb lenne minden.

Ez csak látszat vagy a valóság?

Sziasztok! Mint látjátok meghoztam a legújabb részt. Most jöhetne a szokásos sablon szöveg, hogy miért nem tudtam hamarabb hozni a fejezetet, de úgy döntöttem, hogy most ezt itt inkább kihagynám. Jó olvasást! A visszajelzéseket pedig várom!

Szörnyen izgultam. A kezemet tördelve ültem az ágyam szélén és vártam, hogy az automatarendszer szabad utat adjon nekem. Már napokkal ezelőtt el volt tervezve ez a pillanat: Az első lépés a szabadság felé. Csupán annyi a dolgom. hogy rá jöjjek mi is vagyok valójába, ehhez jön segítségül Alex ezek után pedig, elnyerem a bizalmát és angolosan távozok ebből a kócerájból. De ehhez, minden apró részletnek sikerülnie kell. Felálltam az ágyról, majd négykézlábra ereszkedtem és felnyitottam az ágy alatt lévő fa deszkát. A padló alatt fegyverek voltak elrejtve, amikről csak én tudtam. Egy tőrt csúsztattam biztonság kép a bakancsomba és visszahelyeztem a parketta egy darabját. Indulásra készen várakoztam a szoba közepén és mintha megérezték volna ebben a pillanatban kinyitódott az ajtó, ezzel jelezve, hogy Alex is készen van a mai próbára. Ösztönösen lépkedtem és próbáltam elterelni a gondolataimat a szökési kísérletekről, na meg a menekülési útvonalakról. Alex az ajtófélfának dőlve várt már rám. Frissen mosott barna haja a szemébe hullott, arcán pedig újonnan szerzett karcolások, horzsolások díszelegtek. Nem kellett túl közel mennem hozzá ahhoz, hogy megérezzem az illatát, de persze ez nem azt jelentette, hogy esetleg túl tömény lett volna. Fehér kissé bő pólót viselt hosszú fekete nadrággal és az elmaradhatatlan bakanccsal. Lépteimet meghallva felém fordult és egy komor biccentéssel üdvözölt. Szemei alatt lévő karikák bizonyították, hogy nem aludhatott sokat az elmúlt napokban. Valószínűleg vadászni mehetett.
- Jól érzed magad? – Néztem rá aggódva.
- Semmi komoly – Rántott egyet a vállán. Furcsán feszült volt a hangja. Másodpercek töredéke alatt megpördült a tengelye körül és beviharzott a próbaterembe. Követtem a példáját, majd magam után bezártam az ajtót. A helyiség hatalmas volt. A két kisebb falra fegyverek voltak szerelve, míg a másik kettőt hatalmas tükör borította. Lényegesen másabb volt, mint az intézetben lévő terem.
- Kezdhetjük? – Csapta össze a tenyerét. Válasz kép csak bólintottam. Nem hiszem, hogy, per pillanat bármilyen hangot is ki tudnák préselni magamból. Évek óta nem izgultam, így mint most itt. Úgy vélem lehet bízni Alexben, de mégiscsak ott van, az a mi van ha...
- Rendben, akkor neked csak annyi lenne a dolgod, hogy követed az utasításaimat – közölte velem.
- Most pedig hunyd le a szemed és lazulj el! – Adta ki az első utasítást, amit én szó nélkül követtem is.
- Gondolj egy helyre, képzeld el magad előtt, mintha te is ott lennél. Minden egyes apró részlet kell ahhoz, hogy sikerüljön. Ez meg van?
- Igen – Válaszoltam, majd ráadásképp bólintottam is egyet.
- Jó, most pedig, zárj ki mindent és mindenkit ezenfelül higgy benne, hogy ott vagy.
Mindent úgy csináltam, ahogy mondta mégsem érzek változást. Ugyanazok az illatok járnak, át nem mellesleg még mindig úgy érzem, mintha Alex előttem állna feszülten figyelne és osztaná a parancsokat. Pedig már nincs ott. Amint tudatosult ez bennem is félve nyitottam ki a szemem. Megkönnyebbülten nevettem fel, majd hatalmas vigyor terült az arcomra. Sikerült. Újra itt vagyok a biztonságot nyújtó menedék folyosóján, anya holmijával megrakott páncélszekrénye mellett. A falra helyeztem a kezem, majd végighúztam rajta az ujjaim. Valósághű érzés volt az egész, mely büszkeséggel töltött el. Megcsináltam. Ez újból nevetésre késztetett, ezek után komolyra fordítva a helyzet súlyát azonnal, gondolkodni kezdem, hogy vajon miképp kérhetek segítséget vagy épp inkább kitől. Nem sok árnyvadászt ismerek innen és még annál is kevesebben bízok meg. Így kisebb hezitálás után nekiiramodtam és egészen a szobánkig meg sem álltam reménykedve abban, hogy Jason épp ott vár, vagy a kiszabadításomon dolgozik, aminek mondjuk, jobban örülnék. Kifulladva álltam meg a célponttal szemben. Térdeimre ereszkedve szívtam teli a tüdőmet friss levegővel. Kiegyenesedve nyitottam ajtót és beléptem az ismerős helységbe. Jason ott feküdt az ágyán és nem volt egyedül. A gyomrom egészen apróra zsugorodott. Holly mellette feküdt. Láthatólag rettentően élvezték egymás társaságát. A lány Jason karjaiban feküdt fejét, pedig a mellkasának döntötte.
- Szeretlek! – Suttogta Holly fülébe, majd egy puszit nyomott az árnyvadász lány feje búbjára.
- Én is szeretlek! – Fordult felé és egy apró csókot lehelt Jason ajkaira. A lábaim remegni kezdtek ezután, pedig a kezeim is csatlakoztak. A szemem égni kezdett a kitörni készülő könny áradattól. Nem akartam elhinni, amit látok. Tudom én voltam az, aki közölte vele, hogy köztünk nem lehet semmi, de nem gondoltam volna azt, hogy, amint eltűnök, a menedékből rögtön rohan vissza Hollyhoz. Lesütöttem a szemem ezt követően pedig, az első könnycsepp végiggördült az arcomon ami, reméltem, hogy, egyben az utolsó is mivel, nem szándékoztam miatta sírva fakadni csak, azért mégiscsak szarul esett. Nem tagadom még most is pokolian szeretem, de nem kötődhetek senkihez, hiszen az gyengepontnak számítana, és nem akarom Jasont belekeverni semmibe főleg most. Jobb neki nélkülem. Szépen lassan szertefoszlott körülöttem a kép és visszakerültem a valóságba. Egy ideig csak, némán álltam magam elé bámulva, majd kitört belőlem minden. Térdre rogyva a padlón kötöttem ki.
- Hé-hé, mi a baj? - Rohant oda hozzám Alex és felkapart a földről – Alexis szólalj meg kérlek! – Könyörgött, majd idegesen a hajába túrt. Szavak helyett inkább a nyakába borultam és a vállába fúrtam a fejemet eláztatva ezzel a frissen mosott fehér pólóját. Eleinte meglepődött, de végül is visszaölelt és a hajamat simogatva kezdett bele a vigasztalásomnak. Gratulálok magamnak! Sikeresen most aláztam le magam Alex előtt. Pont az ő szemébe szerettem volna, bátornak tűni, de elrontottam. Most itt állok, a karjai közt miközben ő megszán én pedig, tulajdonképpen, ez elmúlt napok, hetek történéseit adva ki magamból bömbölök, mint valami óvódás.
- Sajnálom én...én tényleg, nem tudom mit képzeltem... – Csuklott el a hangom ismét. Nem próbálkoztam tovább a beszéddel, hisz úgyis tudtam, hogy még nem fog menni.
- Shhh – Nyugtatott meg, majd kedvesen eltolt magától – Gyere, üljünk le és beszéljük meg oké? – Nézett a szemeimbe, miközben a kezeimet szorongatta bátorítás kép. Csak bólintottam egyet és követtem őt. A könnyeimtől nem egészen láttam merre is megyünk, de az igazat megvallva per pillanat nem is érdekelt. Alex kinyitott egy újabb ajtót a sok közül és udvariasan előre engedett. Ha jól láttam egy hálószobába voltunk méghozzá nem is akármelyikbe. Alex megkerülve engem gyorsan némi rendet próbált rakni a szobájában, majd leült az ágy szélére és megpaskolta a mellette lévő üres helyet. Lehuppantam mellé.
- Kaphatok egy papírzsebkendőt? – Néztem rá könnyekkel áztatott arccal.
- Persze – Felállt, és az íróasztala egyik fiókjában kezdett turkálni, majd egy csomaggal tért vissza az ágyhoz.
- Köszönöm – Nyúltam bele a zacskóba hogy, kivehessek egy szemet és kifújam az orrom.
- Most pedig, mesélj hadd haljam min akadtál ki ennyire – Mosolygott rám, mire kertelés nélkül belevágtam a közepébe.
- Tudod ez elég bonyolult és talán megmagyarázni se fogom tudni, de azért egy próbát megér – Közölte velem a tarkóját vakargatva és egy kis szünetet tartott, hogy összeszedje a gondolatait – Talán nem ártana, ha ott kezdenék bele, hogy a te képességeid elég sokszínű. Ami persze nem baj, csak hát néha eléggé zavaró tud lenni főleg akkor, ha, nem is tudod őket még megfelelően alkalmazni, nem tudod, hogy, mi micsoda pont ezért nem mindig tudod megkülönböztetni a valóságot egy illúziótól. Ez több mint valószínűleg nem volt valódi. Nehéz észrevenni a különbséget a kettő között, de ha megtalálod azt az egy bökkenőt, ami miatt tudni fogod, hogy ez látszólagos onnantól kezdve könnyebben fog menni a dolog – Fogta meg a kezem, majd szépen lassan az összekulcsolt kezeinkre vezette a tekintetét.
- Köszönöm – Töröltem le a könnyeim és még egyszer megöleltem Alexet immár rögtön visszaölelt és a hátamat kezdte simogatni, ami igazán jól esett.
- Igazán nincs mit – Bár nekem háttal volt tudtam, hogy mosolyog.
- Még valamit kérdezhetek? – Toltam el magamtól és jó mélyen a szemébe néztem, ezzel vizsgálva, hogy mikor fog hazudni. Bólintott egyet mire rögtön feltettem neki a kérdést.
- Honnan tudsz ennyi mindent rólam és az úgymond „képességeimről”?
- Utánajártam – Vonta meg a vállát, majd felállt az ágyról és felsegített engem is, bár nem mintha nem tudnák magamtól felállni. Kiléptünk a szoba ajtaján és a folyosón haladtunk tovább. A kezemet még mindig fogta, ami számomra már kezdett kissé kínossá válni. A szobánk közti távolság nem volt sok, így viszonylag hamar ide értünk.
- Most pedig, pihenj hosszú napod volt – Engedett el ennyivel. Még mielőtt bezártam volna magam mögött az ajtót egyszer utoljára visszapillantottam. Ott állt egészen addig, amíg az ajtó be nem csukódott utánam. Aggódik értem. Ez már világossá vált számomra, csak épp azt nem értem, hogy miért, hisz ő hozott ide, ami meg a próbákat illeti, remélem, tudja, mit csinál.
Ezek után nem tudtam aludni egyik oldalamról fordultam a másikra, egészen addig, amíg meg nem untam az egészet és fel nem keltem az ágyból. Nem hagytak nyugodni a gondolatok miszerint Jason és Holly együtt van-e? Nem mellesleg az a teória se miszerint Alex mit gondolhat, ugyanúgy játszadozik, vagy esetleg tényleg lehet bízni benne? Mindenesetre eldöntöttem, hogy a Hollyhoz köthető elméletemet mindenféleképp ki fogom deríteni. Lehunytam a szememet és Jasonre gondoltam. A menedékben lévő közös szobánkra. Végül utoljára, pedig a közösen töltött perceinkre, amit abban a helyiségben eltöltöttünk. Kinyitottam a szemem, viszont egyáltalán nem az várt rám, mint amire számítottam. Egy omladozó régi folyosóra kerültem. Körülöttem üres cellák álltak katonás sorrendben. A közlekedő végén mintha, fény szűrődött volna ki, így kíváncsiságomnak köszönhetően a lábaim életre kelve indult meg egyenesen a cél felé. Kíváncsian álltam meg a cella előtt, majd mikor megláttam Jasont a falhoz láncolva rögtön a segítségére siettem. Nagy meglepetésemre a tömlöc ajtaja nyitva volt, így könnyedén be jutottam a földön térdelő fiúhoz. Szinte már elszállt belőle az élet és mivel nem volt rajta póló a mellkasa is elém tárult, de bár ne láttam volna, hisz a bordái egészen kinn voltak, amiből azt vettem le, hogy már napok óta nem evett.
- Jason – Ejtettem ki a nevét a számon, mire a maradék energiáját is felhasználta és rám emelte a tekintetét.
- Te látsz engem? – Kerekedtek el a szemeim.
- Ne csináld a hülyét persze, hogy látlak, sőt ami azt illeti mindent tökéletesen látok és hallok – Közölte velem flegmán, amit én nem értettem, hogy mire fel.
- Ezt, hogy érted?
- Lexi Elég legyen! – Sóhajtott nem volt ideges, ami azt illeti sokkal inkább csalódott volt – Mindössze egyetlen dolgot szeretnék kérni tőled, amire azt, akarom, hogy őszintén válaszolj – Nézet fel most először a szemeimbe nézve – Mióta szereted Alexet?
Az állam a földet súrolta a kérdés hallatán.
- Én soha nem szerettem Alexet, ezt mégis honnan veszed? – Nagyokat pislogva vártam a válaszát. Őszintén érdekel, hogy ez most mégis micsoda, mert én most már semmit se értek.
- Onnan, hogy rajtakaptalak titeket. Eljöttem, hogy kiszabadítsalak innen, de amint láttam nagyon jól megvagy nélkülem is. Meg úgy alapból kíváncsi lennék rá, hogy mégis miért kaptad le azt a személyt, aki megölt, majd elrabolt téged? – Elfordította a fejét, de még így is láttam azt az árva könnycseppet ami, végigfolyt az arcán. Nagyot nyeltem és közelebb mentem hozzá. Ez is csak egy illúzió semmi több. Leguggoltam a fiú elé és magam felé fordítottam az arcát.
- Jason sajnálom, de ez nem a valóság, ilyen soha nem történt és nem is fog megtörténni – Az arcára tettem a kezem a hüvelykujjammal, pedig letöröltem a könnycseppet, ami újra előtört – Ezt megígérhetem.
- Hogyhogy nem a valóság, mégis miről beszélsz? – Húzta össze a szemöldökét.
- Ez még számomra se világos, de ez csak egy látomás nem vagy valós személy csak egy hologram, mint ahogy ez a hely is az.
Jason lehorgasztotta a fejét és szótlanul bámulta a hideg követ.
- Igazad van – Nézett fel hossza idő után és a szemeimbe nézett immár egészen más tekintettel – Én álmodom – Közölte velem. – Hamarosan fel fogok kelni, már arra sem emlékszem, hogy hogy kerültem ide.
- Nem, nem érted – Ráztam a fejem dühösen.
- Alexis, ez egy álom – Győzködött – Tudom
- Én ezt nem értem, ha te álmodsz, hogy juthattam ide? – Suttogtam leginkább magamnak.
- Ha te a valódi Alexis vagy akkor azt is tudod, hogy ki rabolt el és hol vagy?! – Csillant meg a szemében a remény sugara.
- Igen tudom, de még nem jöhetek el – Magyaráztam neki
- Miért nem? – Háborodott fel tekintette, pedig pillanatok alatt megváltozott.
- Jason hamarosan felébredsz és 50% esély van rá, hogy emlékezni fogsz az álmodra, ha ez így fog történni meg kell ígérned nekem, hogy nem fogsz keresni – Hadartam el mindezt egy szuszra.
- Nem ígérhetek ilyet – Rázta a fejét nemlegesen.
- Jason, kérlek! El tudok jönni onnan, ha akarok, de még szükségem van Alexre, ígérem, amint végeztem itt visszatérek hozzád – Könyörögtem kissé könnyes szemekkel és egy puszit nyomtam a homlokára.
- Így legyen – Egyezett bele, majd a derekamnál fogva közelebb húzott magához és megcsókolt. A fiú, akit szeretek hirtelen szertefoszlott és egyedül maradtam a zárkában. Az ajkaim zsibbadni kezdek az érintése után. Mosolyra húztam a szám és én is visszatértem a közös álmunkból a valóságba.

Megbocsátás

Sziasztok tudom mostanában nem volt rész, de most már itt vagyok és remélem, hogy több részt tudok írni. Nem lett hosszú rész csupán 3 oldal, de azért remélem, hogy tetszeni fog nektek. Véleményeket várom!

Fáradtan ültem fel az ágyba. Az arcomat dörgölve próbáltam felébredni, majd a mamuszomba bújva slattyogtam el a fürdőszobáig. Öt nap. Azóta hogy, be vagyok ide zárva étel nélkül. Egyedül hagytak a négy fal között és még csak a macit se küldték be hozzám. Nem voltak megmagyarázatlan álmaim se, mintha megállt volna körülöttem az élet. Megnyitottam a csapot, majd a csobogó vízből hatalmasakat kortyoltam ez után pedig, az arcomat is megmostam. Úgy érzem akaratlanul kezdek megtörni. Azt hiszem már elvesztettem a Reményt. Ennyi idő után már rég meg kellett volna találniuk az árnyvadászoknak. Már egészen biztos, hogy, nem fognak értem eljönni. Elzártam a vizet és egy puha törölközőbe megtöröltem az arcom. Visszatértem a szobámba és felvettem az aznapra kikészített ruhám nem volt nagy szám, csupán egy sima egyszerű fehér póló és egy fekete rövidgatya. Amint felöltöztem az ajtó hosszú idő óta most nyílott ki újra, majd Alex lépett be rajta. Múltkor a sötétbe nem tudtam szemügyre venni, de most mindent láttam. Két év telet el hogy legutoljára láttam őt és hatalmasat változott. Sötétbarna haja a megszokottól kicsit eltért viszont az örültség, ami egykor a szemeiben ott ragyogott most eltűnt. A babapofi helyébe pedig egy borostás férfiarc került. Sokat nőt és jólöltözött volt, ahhoz képest, hogy már kitudja mi óta egy bunkerban él. Bentebb fáradt és leült az ágyamra. Ujjait összekulcsolta ezek után pedig felnézett rám. Szemeiben felcsillant a megbánás. A látványa olyan érzést keltett bennem mintha nem is ugyanaz az ember ülne most benn a szobámban, mint aki akkor éjjel megkínzott, persze ez nem azt jelenti, hogy mindent megbocsátok és egy törlés gombbal el van intézve minden. Még mindig félek és minden egyes porcikám azt súgja, hogy meneküljek, olyan messzire amennyire csak tudok.

- Hogy vagy? – Nyögte végül ki hosszabb csend után.

- Ennyi? – Nevettem fel kínosan – Elraboltál, megkínoztál mindezek mellett rettegésben tartasz már majdnem egy hete és csak ennyit tudsz mondani, hogy, hogy vagyok?

- Sajnálom – Jelentette ki és lehajtotta a fejét.

- Ennyivel nem érem be – Ráztam meg a fejem és keresztbefontam a karom. Dühös voltam emellett a határaimat is feszegettem. Meg kellett, hogy tapasztaljam, meddig mehetek el ahhoz, hogy mondjuk, ne kenjen a falhoz.

- Sejtettem, pont ezért ajánlom fel most azt, hogy a felügyeletemmel kimenj az udvarra – Emelte meg a fejét, majd felállt és egy pár bakancsot hajított a lábaim elé. Tekintetemet a padlóra szegeztem pont oda ahol a cipő hevert. Habozás nélkül kaptam fel a lábamra, majd követni kezdtem Alexet. A folyosó meg volt világítva, ami egy teljesen más hangulatot varázsolt az épületnek, mint a múltkor. Ami pedig Alexet illeti, nem tudom, hogy mit tervez vagy egyáltalán tényleg a kertbe vezet, de úgy érzem, ezt a kockázatot vállalni lehet. A kanyargó folyosó egyre hosszabb és kivehetetlenebb lett. Gondolom ennek megvolt a maga oka, az ok pedig, én volnék. Néhány lépés után egy nagyobb ajtó tárult elénk. Alex gyorsan bepötyögte a néhány számból álló kombinációt, majd kitárta az ajtót.

- Csak utánad – Lépett félre, utat és kilátást engedve nekem. A nem megszokott természetes fény bántotta a szemem. Hunyorogva léptem ki az ajtón és szemlélni kezdtem a körülöttem lévő dolgokat. Az épület látszólag kicsi volt és elhagyatottnak látszott. Viszont a lényeg a föld alatt volt. Ott folytatódott az óvóhely. Ha erre téved, valaki észre se venné, hogy itt laknak és pont ezért tartózkodott itt Alex. Észrevehetetlen szeretett volna maradni.

- Erre – Gyengéden megragadta a karom és a ház mögé vezetett ahol több ezernyi virággal találtam szembe magam. Alex elengedte a karom és zsebre vágta a kezét. Lábaim önálló útra keltek és a kikövezet járdán haladtam tovább. A virágok illata rögtön megcsapta az orrom. Behunytam a szemem és hagytam, hogy átjárja az egész bensőmet ez az érzés. olyan volt mintha újra szabad lennék, ez az érzés pedig, mosolyt csalt az arcomra. Kinyitottam a szemem és megindultam a lugas felé. Nagyobb fa oszlopokra rózsák voltak felfuttatva mögöttük pedig egy kisebb kerti asztal feküdt körülötte székekkel. Leültem az egyikre és vártam, hogy Alex is így tegyen. Lehuppant a mellettem lévő székre, majd a szemembe nézett.

- Tetszik? – Mosolyodott el ő is.

- Nagyon is – Bólogattam és tekintetemmel pásztázni kezdtem a körülöttem lévő dolgokat – Ezeket te gondozod? – Vetettem rá egy pillantást.

- Nem – Rázta a fejét – Az ilyesmifajta problémák a gondnokom feladata.

Elképedve néztem rá. Hogy lehet, hogy ebben a putriban még gondnok is van és én nem vettem észre.

- Mi az? – Nevetett fel, majd kíváncsian várni kezdte a válaszom.

- Semmi – Rántottam meg a vállam, tekintetemet, pedig a kezemre vezettem, amivel a gatyámból kilógó kicsi fekete cérnát babráltam. Ezek után beállt közénk a kínos csönd, amit egyikünk se tört meg.

- Mi történt az után, hogy eltűntem? – Nézett rám. Arca komoly volt és mintha meg is bánta volna mindazt, amit tett.

- Nathanielként ezt tudnod kéne – Vágtam rá csípőből, majd mikor rájöttem, hogy mit is mondtam egy kicsit talán el is szégyelltem, de megérdemelte és remélem, hogy ezek után tudni fogja, hogy létezik egyfajta határvonal, amit nem léphet át. Arca teljesen elpirult. Rágcsálni kezdte a szája szélét és lehajtotta a fejét. Tarkóját vakargatva hatalmas magyarázkodásba fogott.

- Inkább ne mondj semmit – Szakítottam félbe a fejemet rázva.

- Szeretném, ha tudnád, hogy én tényleg nagyon-nagyon sajnálom. Miattad csináltam mindezt. Csakis érted – Emelte rám a tekintetét és a kezét az enyémre helyezte.

- És mi van veled meg Jasonnel? – Érdeklődött tovább.

- Mi lenne? – Rántottam meg a vállam és egy apró kacaj hagyta el a szám.

- Hát ott volt az a Holly ügy meg a halálod, nyilván van valami – Magyarázta.

- Semmi, meghaltam ő futott Hollyhoz, de amint feltűntem dobta és most újra kezdődik elölről mindaz ami, talán el se kezdődött – Néztem rá. Arcán végigfutott valami egészen megmagyarázhatatlan érzés. Talán tényleg megváltozott volna? – De attól félek, hogy elveszítem őt, méghozzá örökre. Néha csak azt akarom, hogy, megöleljen, nézzen a szemembe és értsen meg, hogy döntse a fejét a homlokomnak, és súgja azt, hogy: „soha nem mondtam le rólad. De ez hazugság lenne –Sóhajtottam.

- Nem gondolod. hogy talán azért nem lehet a tied, mert valaki sokkal jobb vár rád? – Döntötte el egy kicsit a fejét és rám mosolygott.

- Milyen bölcs lettél – Nevettem fel.

- Volt időm gyakorolni – Felelte, majd megvonta a vállát.

- Én komolyan gondoltam. Megváltoztál. Én nem tudom, hogy ez csupán egy színjáték vagy, a valóság, de valami más lett benned – Vallottam be. Alex arcán némi meglepődöttség futott át, de aztán újra visszatért az ismert póker arc.

- Miért nem hagyod, hogy az emberek meglássák benned a jót?

- Mert ha az emberek jót látnak, el is várják azt, és én nem akarok mások elvárásai szerint élni – Magyarázta. Valamilyen szinten megértettem és átéreztem azt, amit mond, és ebben volt valami. Képes megnyílni előttem, ami haladásnak számít ahhoz képest, hogy mikor legutoljára láttuk egymást meg akart ölni. A csönd most újra visszatért, de éreztem, hogy ez most másmilyen csönd. A szavak megakadtak a torkomon. Egy szót nem szóltam, és nem is akartam, mivel megöltem volna, vele a pillanatot. Felállt a hintaágyról, majd ide-oda sétálgatni kezdet, végül nekem hátal állt meg. A feszültség sugárzott belőle és ő is érezte, hogy ez a pillanat most más, olyan amilyen még soha nem volt és talán nem is lesz. Követtem a példáját és én is felálltam a helyemről. Szépen lassan utána lépkedtem és a kezemet az övére helyeztem.

- Soha nem gondoltad, hogy visszajössz az intézetbe és újrakezded az egészet elölről?

- De, számtalanszor gondoltam, rá viszont, tudtam, hogyha visszamegyek, azonnal megölnek kérdezés nélkül. Átvertem őket, ezentúl pedig, a szemükben folyton árulóként maradok meg, akármit is teszek – Nyugodt volt a hangja, bár a mellkasa sebesen emelkedett és süllyedt – Te ugye megbocsátasz nekem? – A hangja elcsuklott. Magam felé fordítottam a fiút. Szeme megtelt könnyel innentől kezdve, pedig tudtam, hogy tényleg igazat mond. A torkomban hatalmas gombóc keletkezett a látványtól.

- Persze – Csúsztak ki a halk szavak, majd magamhoz öleltem. Viszonozta az ölelésem ezek után eltolt magától és a szemembe nézet.

- Emlékszel mikor pár nappal ezelőtt megkínoztalak? – Tette fel a kérdést.

- Alex megbocsátottam nem szeretnék erről többet hallani, felejtsük el – Sóhajtottam.

- Nem – Rázta a fejét – Nem pont arról van szó. Ami előtt elkapott a görcsroham láttam valamit a szemedben és azt, hiszem, tudok segíteni sejtem, hogy mi lehetsz csak elég körülményes a dolog. Szeretnék segíteni rajtad. Kárpótolni ezt az egészet – Mutatott körbe – Na, mit mondasz?

Elég hirtelen, jött neki ez az egész és most hirtelen megint nem tudtam teljes mértékben megbízni benne. Túl sok minden történt már velem ahhoz, hogy vakon menjek bele a dolgokba. De lehet, ez az utolsó esélyem a kijutáshoz.

- Benne vagyok – Bólintottam, mire az izgalomtól újra visszaköszönt az a kicsi gombóc.

2-3-4. Díjam

Sziasztok! Megjöttem a 2-3-4. díjjal is amit nagyon szépen köszönök Nicolette F.-nek Scarlet Lilith Raven-nek és Jenessa-nak. Sajnos nem volt időm mostanában olvasni, írni így csak egy díjat tudtam megírni mivel azon a blogon nincs olyan sok rész fenn. A többit szerintem nem fogom megírni mivel nincs erőm ennyi fejezetet elolvasni, de ennek ellenére tényleg nagyon szépen köszönöm a díjat és hogy gondoltatok rám! A vizsgáimat sikeresen megírtam és már több tantárgyból lezártak szóval a fejezet készülőben van és hamarosan azt is látni fogjátok vagy holnap, vagy a jövőhéten, mivel vasárnap és hétfőn kiránduláson vagyok és nincs időm írni.

Szabályok:

• Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad !
• Olvasd el annak a blogját akitől kaptad !
• Írj 12 dolgot az illető blogjáról !
• Írj 12 dolgot a saját blogodról !
• Válaszolj a díjazó által feltett kérdésekre !
• Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolaban !
• Kommentelj annak a blogján egy általad választott fejezethez, hiszen ez mindenkinek visszajelzés, ez lehet kritika vagy véleményezés, a lényeg hogy építő jellege legyen.
• Cseréljetek linket !
• Küld tovább 12 embernek a díjat !
• Tedd ki a " plecsnit egy jól látható helyre, hogy az én blogomra vezessen! 

12 dologScarlet Lilith Raven blogjáról: Nem hinném hogy a te blogodat pontokba tudnám szedni szóval egy rövid véleményt írnák ha nem gond. A Design nem nyerte el a tetszésemet így sokszor ki is nyomtam. Szerintem sok ember van úgy ezzel mint én ami amúgy egy borzasztó tulajdonságom hogy, kinézet alapján döntöm el hogy egyáltalán el olvassam a fülszöveget vagy nem. Így visszagondolva szörnyen röstellem hogy nem előbb kezdtem el olvasni a történetet mert nagyon jó. De tényleg. Eszméletlen ahogy le tudod írni a cselekményeket és ahogy az magába tud szippantani. Imádom a fantasy történeteket viszont a Végzet vörös fonaláról még nem hallottam szóval ez még inkább felkeltette a figyelmemet. A lényeg hogy imádom a blogod és már nagyon várom a következő részt szóval siess vele! A designre pedig egy kicsit visszatérve annyit jegyeznék még meg hogy nem tudom hogy csak nálam van így viszont az egeret nem látom ami borzasztóan zavaró. Ha pedig a designen majd változtatni szeretnél (amit figyelmedbe tudok ajánlani mert mint azt már említettem nem csak én vagyok úgy vele hogy kinézet alapján döntök ) akkor csak ajánlani tudom Lexit a blueberries designtől mert csodaszép munkákat ad ki a kezei közül.

Scarlet Lilith Raven kérdései:

1.Honnan jött a blogod ötelte? Igazándiból nagyon rég kezdetem el írni ezt a történetet és már nem igazán emlékszek rá de azt hiszem olvastam a pokoli szerkezetek c. könyveket és onnan jött az ötlet hogy akkor én is elkezdek egy árnyvadászos történetet írni.

2.Miért kezdél el blogozni? Már nem emlékszem rá.

3.Milyen témában/témákban írsz? Most épp árnyvadászokról de nagyon sok mindenről írtam már és remélem még fogok is tudni.
4.Ki a kedvenc bloggered/bloggerinád? Nincs kedvencem mivel már nagyon rég óta nem olvastam blogokat viszont régebben szerintem volt.
5.Szoktál zenét hallgatni írás közben? Van mikor csak zenével tudok írni viszzont olyan is akad hogy ha csak egy kis zaj is van az eltereli a figyelmem és képtelen vagyok az írásra
6.Mi inspirál? Általában minden, elég egy szó és nekem már rögtön támad egy ötletem, de persze sajnos ez se mindig.
7.Ki/kik a kedvenc író(id)? Nincs.
8.Mit szeretnél elérni az írással? Nem szeretnék nagy dolgokat elérni hisz csak hobbiként tekintek az írásra és ez szerintem így is fog maradni.
9.Volt olyan, hogy valamiért abbahagytad az írást? Igen. Általában kedv vagy időhiány miatt de ez persze csak egy kis időre szóló kimaradás.
10.Ki a kedvenc karaktered a saját blogodból? Miért pont ő? Nincs kimondottan kedvenc karakterem
11.Szereted előre megtervezni a története(i)d minden egyes lépését, vagy csak spontán jönnek az ötletek írás közben? Amikor elkezdtem írni nem volt megtervezve az egész csak tudtam hogy mivel legyen vége ezért írás közben találtam ki a dolgokat aminek borzasztó vége lett így azt a blogomat töröltem is ebből a hibából tanulva azóta szinte minden lépést megtervezek hogy még véletlen se legyen ahhoz hasonló esetem.
12.Szeretnéd egyszer kiadatni az egyik műved? Nem mint azt már említettem csak hobbi ként tekintek az írásra.

5.Díjam

A díjat nagyon szépen köszönöm Fanni-nak.

                                                                     feltételek:

1. Köszönd meg a díjat és tedd ki, kitől kaptad!

2. Olvasd el annak a blogját, akitől kaptad!

3. Írj 12 dolgot az illető blogjáról!

4. Írj 12 dolgot a saját blogodról!

5. Válaszolj a 12 kérdésre!

6. Tegyél fel 12 kérdést! 

7. Kommentelj annak a blogjára, akitől kaptad a díjat, hiszen mindenkinek jólesik a visszajelzés. Ez lehet kritika, vélemény, a lényeg, hogy építőjellegű legyen! (Ha már megtetted, ezt a pontot hagyd figyelmen kívül:)

12 dolog Fanni blogjáról:

• A blog az Elhalványul címet viseli
• Jelenleg 1 fejezet található az oldalon
• A blognak momentán 3 feliratkozója van
• A főszerepben egy lány van akinek a neve Olivia
• A történet első fejezete egy hajón játszódik.
• E/1 ben íródik
• Az első fejezet akció dús
• A fülszöveg alapján később szerelmi szálak is jelen lesznek a történetben
• Bocsi de több mindent már nem tudok összeszedni :/

12 dolog a saját blogomról:

• A 2. évadban eléggé érezhető hogy néhány sorozatból vettem ötleteket, amire nem igazán vagyok büszke
• A történetbe nemrég kiderült a fő gonosz kiléte
• A 2.évadból már nincs sok fejezet hátra.
• 3. évad már nem lesz, viszont egy egészen más történetre számíthattok majd erről majd kicsit később többet megtudtok
• Hamarosan túl vagyok minden vizsgán szóval nagy a valószínűsége hogy most már minden héten tudok friss részt hozni
• A blog designje saját bár mostanában elég sokat  gondolkozok azon hogy kapjon e új "köntöst" a történet.
• A blogon nem található trailer
• általában mikor jön egy aranyos komment mindig kedvet kapok az íráshoz, hisz nagyon jól esik hogy van aki szereti azt amit csinálok.
• Nem szeretnék spoilerezni úgyhogy sajnos nem tudok több mindent összeszedni.

12 válasz:

1. Mikor kezdtél el írni? 2013 Szeptemberében nyitottam meg az első blogot, viszont az elött is írtam kisebb történeteket magamnak.

2. Milyen történeteket szoktál olvasni? Mindent ami épp megtetszik bár nagyrészt fantasy

3. Van kedvenc íród/írónőd? Nincs

4. Mi motivál téged az írásban? Általában minden, bár vannak pillanatok mikor kifogyok az ihletből

5. Miért ezt a címet választottad a blogodnak? Van valami jelentősége ennek a való életben? A cím nem az én ötletem volt mivel borzalmas címeket tudok adni így ezt a címet ketten hoztuk össze a nővéremmel. Úgy gondolom hogy az a cím passzol a történethez így végül is ez maradt a cím. ( igen tudom, használni kéne a szinonimákat, de nagyon fáradt vagyok szóval ehhez most nincs elég energiám )

6. Mi a célod az írással/blogolással? Későbbiekben szeretnék a film iparban elhelyezkedni, de még nem tudom pontosan milyen téren szóval itt szóba jöhet esetleg a forgatókönyvíró

7. Milyen szupererőt választanál egy napra? Néha sok szupererő jól jönne, bár ezek nélkül is tökéletesen megvagyok szóval inkább egyiket se.

8. Kedvenc filmed/sorozatod? Filmeket nem igazán nézek viszont sorozatból rengeteg és talán azokat sorolnám kedvenceimnek amelyikeket bármikor meg tudnám nézni mint pl:. Supernatural, Teen wolf
9. Szereted a fantasy műfajú könyveket/blogokat? Ha igen, említenél párat? Blogokat mostanában nem olvastam viszont könyvekből szeretem a Cassandra Clare Pokoli szerzetek trilógiát vagy épp a múltkor olvastam el valami sárkányosat ( Írót ne kérdezz ) Azt hiszem tűzláng trilógia de nem vagyok biztos benne.
10. Mi szeretnél lenni leginkább? Mi vonz benne? (Pl.: állatorvos, informatikus stb.) Logisztikai ügyintézőnek készülök a következő tanévtől bár nem ezzel szeretnék foglalkozni elsődlegesen az érettségit szeretném megszerezni aztán tanulok majd egy másik szakmát.

11. Mi az, amitől egy író igazivá válik? Milyen dolgokat kell betartania? És szerinted egy író mikor veszti el a hitelességét? Szerintem nem csak akkor lehet igazi író valaki mikor kötetek ezrei jelennek meg, vagy esetleg fejezeteket oszt meg másokkal ( Értem ezalatt: Blog ) Már akkor is író valaki ha tollat ragad és leír egy egész történetet.

12. Mi alapon választottad meg a szereplőidet? Van olyan karakter, ami hasonlít Rád? A szereplők jellemét saját magam találtam ki nem voltak viszonyítási alapjaim, viszont a cselekmények következtébe akaratlanul változtak a szereplőim jelleme és végül kialakultak szépen lassan volt olyan szereplő akit nem terveztem a történetbe és akadnak olyanok is akiket nem szedtem volna ki a történetből ez mégis így alakult. Talán Alexis az aki hasonlít rám így a szereplő fejlődések következtében, bár anyira nem hogy ezt bátran ki merjem jelenteni. Semelyik szereplőt nem szerettem volna magamról vagy a környezetemben élő emberekről megformálni és ez azt hiszem sikerült is.

12 kérdésem:

• Milyennek találod a blog kinézetét?
• Melyik szereplő áll a legközelebb hozzád, és miért?
• Szerinted mi lesz a történet vége Happy end, vagy esetleg a másik véglet?
• Mi volt a véleményed az 1.Évad után?
• Ha nem kaptad volna meg a díjat bele olvastál volna a történetbe?
• Ez után is követni fogod a blogot?
• Mit gondolsz az Alexis-Jason párosról?
• Mi a véleményed Alexról?
• Van kedvenc jeleneted?
• Szerinted kiszámítható a történet?
• Mit gondolsz Alexisről, és az ő álmairól? Mi állhat a háttérben?
• Véleményed a történetről?

Akiknek küldöm:

• Jenessa
• Christina
• Szilvi
• Scarlett Lilith Raven

Sajnos több mindenkit nem tudok mondani így is mint említettem nem igazán olvasok blogot szóval olyanokat jelöltem a díjra akit régebben olvastam vagy nagyon tetszik a történet de odáig nem jutottam hogy elolvassak. Ui:. A fejezettel megpróbálok sietni de nem ígérhetek semmit.

Rabságban

Sziasztok! " egy kis késéssel", de megérkeztem a résszel. Sajnos csak 2 teljes oldal lett mivel nem tudtam többet írni. Előre láthatólag nem tudom hogy, mikor tudok a következő résszel jönni mivel Májusban minden egyes héten valamiből vizsgát írok amire készülni kell másrészt még év végére javítanom kéne egy-két tantárgyból így LEHET hogy májusban nem lesz rész, viszont az is megeshet hogy pár részt tudok posztolni ezt leszámítva az oldalon minden nap aktív vagyok. A kommenteket várom!

Lassan nyitottam ki a szemem miután biztosra mentem, hogy a maci már nincs a környéken. Pillanatok alatt pattantam ki az ágyból és rohantam az ajtóhoz. Örült módjára rángatni akartam azt, de az automata zár nem engedett. Kezemet ökölbe szorítottam és egy hatalmasat ütöttem a szembe lévő ajtóra, majd a földre görnyedtem. Nem hiszem el, hogy csak úgy simán el tudtak rabolni több ezer árnyvadász szeme előtt és ők csak úgy bambán álltak ott várva, hogy a jelet, hogy mit kéne tenniük. De ami még inkább elszomorít, hogy Jason se tett semmit, pedig ő az a személy, akire még az életemet is rá mertem volna bízni erre tessék. Bár ennek ellenére ebben az esetben nem haragudnák, ha még egyszer láthatnám. A fejemet az ajtónak döntöttem és egy hatalmasat sóhajtottam. Ekkor vettem észre a több ezernyi kamerát, ami épp ebben a pillanatban is engem figyel. Lassan álltam föl a földről szememet le nem véve a kameráról. Közelíteni kezdtem a tárgy felé, ekkor újra megszólalt a már jól ismert vinnyogó hang. Kezemmel befogtam a fülemet és próbáltam tompítani az éles hangot. A falból valamiféle gáz szerűség kezdte belepni az egész szobát. Ijedten hátrálni kezdtem az ajtóhoz, de egyre több gázt szívtam be, ami teljesen elbódított. Lassan már a lábamon is alig tudtam állni mikor kattant az ajtó, majd kinyílott és a medve lépett be rajta. Megfogta a kezem ez után pedig, kihúzott a folyosóra. Az hittem, hogy segíteni akar rajtam, de ő nem állt meg egészen végig húzott a folyosó végére be egy másik ajtó mögé. Mivel a gáz hatása alatt voltam nem tudtam mozdulni, így hagytam, hogy elcibáljon.

- Sajnálom Lexi, de nem tehetek érted semmit. Én csak parancsot teljesítek – Nézett rám bűnbánóan a maci, majd megemelt és egy székre ültetett.

- Most mi fog történni? – Nyögtem ki nagy nehezen a szavakat. A maci nem válaszolt. Elment és egyedül hagyott a sötét szobába. A végtagjaim zsibbadtan hevertek mellettem és hiába próbáltam mozgatni őket, de egyszerűen nem ment. Az ajtón egy ismeretlen fekete alak sétált be. Az előbb említett tárgyat a huzat becsapta és teljes sötétség uralkodott a szobába. Tekintetemmel próbáltam megkeresni az alakot, de mintha csak a föld nyelte volna el. Egy hatalmasat nyeltem ennek ellenére a gombóc, ami a torkomban helyezkedett el nem akart távozni. Hirtelen egy hideg kezet éreztem a tarkómon. A pulzusom az egekbe szökött és az egész testem megfeszült. A hajamat kezdte babrálni, majd szépen lassan eltűrte azt. A kezem akaratlanul remegni kezdett, ezzel kimutatva, hogy rettegek. Egyre közelebb éreztem magamhoz. Lehunytam a szemem és éreztem, hogy apró könnycseppek csordulnak le az arcomon. Nem tudtam, hogy most mi fog történni és ez megrémisztett. Két évet töltöttem a pokolba, de ehhez hasonló esetem még soha nem volt. Lehelete már érezhető volt a nyakamon, majd szépen lassan az ajka is súrolni kezdte. Egészen a fülemig jutott. Ott megállapodott és szétnyitotta az ajkát.

- Hiányoztam? – A felismerés szinte gyomron vágott. De hisz ő halott nem lehet itt. Legalábbis ezek szerint csak úgy hittük. Kinyitottam a szemem és fejemet a hang irányába fordítottam. Ő Volt az. Teljes életnagyságba itt állt előttem éppen és egészségesen.

- Rohadj meg! – Üvöltöttem Alexra, Majd zokogásba törtem ki. A gőz hatása kezdett elmúlni, amit ő is pontosan tudott ezért a végtagjaimat a székhez kötötte.

- Azt hittem talán kedvesebben üdvözölsz majd – Meggyújtott egy gyertyát és a szoba túlsó végébe sétált. Egy nyikorgó kocsit tolt elém tele késsel és különféle porral rajta.

- Kérlek, ne csináld ezt! – Könyörögtem. Meg fog kínozni tudatosult bennem a tény.  Egy szerafpengét vett a kezébe és a karom felé közelített vele.

- Alex, kérlek – Visítottam fel ijedtembe, majd egy sikoly hagyta el a számat. A Rémültség sokkal nagyobb volt, mint a fájdalom, ami a kezemen ejtett kis vágás okozott. Felvonta a szemöldökét és újra a talicska felé fordult. Vizet engedett egy kis pohárba, majd motyogni kezdett felette valamit. Amint ezzel végzet kezébe vette a csészét és felém fordult.

- Idd meg! – A hangját felemelve adta ki a parancsot ezt követően pedig, a számhoz nyomta a poharat. Ajkamat összeszorítva ellenkeztem. A fejemet próbáltam minél hátrább vinni, de ő nem hagyta. Belemarkolt a hajamba majd, szétfeszítette a szám és beleöntötte a vizet. A maradék víz, amit képtelen voltam lenyelni teljesen eláztatta a pólóm. Amint elemelte a számtól a csészét fuldokló köhögésbe kezdtem. Ő ezzel nem törődve tért rá a következő kínzó eszközre.

- És mégis mire vagy kíváncsi? Már mindent tudsz, a hülye medvédnek köszönhetően mire vágysz még? – Üvöltöttem felé utána pedig, örült módjára rángatózni kezdtem a székbe. Nem szólalt meg csupán tette a dolgát. Kezébe vette a gyertyát és a sarok felé vette az irányt. Kíváncsian figyeltem minden egyes lépését. Széles testétől nem láttam szinte semmit. Az övén lógó kést a kezébe vette, majd ügyködni kezdett vele. Pár perc múlva felállt és szemügyre vette a kezében tartott kémcsövet, ami vérrel volt megtöltve. Felém bandukolt viszont a gyertya ott maradt, ami láthatóvá tette az előbb említet helyet. Egy középkorú férfi teste feküdt mozdulatlanul már-már bomlásnak indult viszont látszólagosan csak pár napja ölhették meg.

- Ez az egész el lett tervezve – Gondoltam magamba. Alex vigyorogva állt meg előttem. Látszólagosan élvezte a helyzetet.

- Csak nem halott ember vére? Talán vámpírnak nézel? Könyörgöm, nem lehetsz ilyen hülye. Szerinted, ha vámpír lennék, hatnának rám a rúnák? – Forgattam meg a szemem.

- Sikerült megölnöd a pokol királyát, majd megjártad azt a bizonyos helyet, ahol két évet töltöttél, majd szépen vissza bandukolsz az életbe. Nem hagyom a véletlenre minden lehetőséget végig kell csinálnom – Rázta a fejét.

- Jogos – Vigyorodtam el és egy apró kacajt hallatattam. Ez nem tetszett neki, szóval tudtam, hogyha játszom továbbra is a bátor kislányt, akkor valószínűleg bekattan és megöl, úgyhogy inkább csöndbe maradtam. Váratlanul döfte belém a tűt, majd belém fecskendezte a vért. Észre se vettem, hogy mikor tette át abba a vacakba a vért szóval felkészülni se tudtam rá. Egy ideig figyelte a reakciómat, de miután látta, hogy nincs rám hatással a vér feladta. Ezúttal egy ezüst pengéjű késsel próbálkozott. Az alkaromhoz helyezte a kést, majd egy apró mozdulattal sebet ejtett rajta. Egy aprót felszisszentem, de semmiféle maró, égető hatása nem volt a dolognak.

- Hát Tündér, vérfarkas, alakmás és még egy pár lény kizárva. Más valami? – Kérdeztem unott fejjel és hátradőltem a székben. Alexnek egész hitelen elkerekedtek a szemi és jegyzetelni kezdett. Ekkor úgy éreztem mintha hirtelen a gyomromra markoltak volna, majd egy hirtelen mozdulattal kitépték volna azt. Fájdalmamba visítani kezdtem és egész testem megfeszült. A sírógörcs keringetett mikor hirtelen abbamaradt a fájdalom és már nem éreztem a kötelek szorítását a csuklómon. Kinyitottam a szemem és a már ismert menedékbeli szobánkban találtam magam. Jason az ágyamon ült és felnyitotta a laptopot. Türelmetlenül tördelte a kezét és az arcára rávetült az idegesség. Újfent emészteni kezdett az illúzió érzete. Odasétáltam az ágyhoz, majd leültem Jason mellé. Meg akartam fogni a kezét, de nem tudtam. Keresztülhasítottam rajta. Gyorsan kapcsoltam és gondolkodni kezdtem, hogy vajon mit tehetnék annak érdekébe, hogy segítsem a nyomozást, de ami azt illeti, még én se tudom, merre lehetek. Lassan egy puszit nyomtam Jason arcára, majd az illúzió foszlani kezdett éreztem, hogy visszakerülök a szörnyű valóságba.

- Még visszatérek – Súgtam magam elé ezután pedig, teljesen elsötétedett előttem minden. Újra éreztem a kínzószobában lévő hűvös levegőt és a csuklómat szorító köteleket. Üdv a valóságba. Egy pillanatra még kinyitottam a szemem, de nem tudtam nyitva tartani. Nem volt bennem semmi energia, ami ébren tudott volna tartani így hát átadtam az irányítást és hagytam, hogy elbóbiskoljak a kamrába.

Babaház

Immár újra a menedék végtelennek látszó hosszú folyosóján sétáltam. A hely szokatlanul üres volt mintha senki nem lakná. Tudom, hogy ennek nem így kell lennie, hisz ezt az épületet mindig betöltötte a sürgő forgó árnyvadász tömeg. Furcsa érzések kavarogtak bennem, mintha ez a hely nem is lenne valódi csak egy illúzió. Ekkor a fejembe hatalmas fájdalom nyílat. A fájó ponthoz emeltem a kezem és lehunytam a szemem. A körmömet a tenyerembe vájtam, amitől rögtön szivárogni kezdett a vér belőle. Felüvöltöttem fájdalmamba, majd végül kinyitottam a szemem. Nem tudom hogyan, vagy miért, de egészen más látvány tárult elém. Egy ajtó volt az, ami mögül hangok szűrődtek ki. Gondolkodás nélkül nyitottam ki, a látvány pedig teljesen lesokkolt. Jason egy hatalmas fa asztalon támaszkodott fejét pedig lehajtotta. Kyle a szoba másik felében állt, hátul összekulcsolt kézzel és várt. A szobában most már halálos csend uralkodott.
- Nem hagyhatjuk, hogy csak úgy simán megússza ezt az egészet az a rohadék! – Kelt ki magából Jason és idegesen az asztalra csapott, majd Kyle felé fordult.
- Vagy mentenéd a seggedet, nehogy megint rád támadjanak a démonok? – Vonta fel a szemöldökét.
- Jason állj le! – Üvöltött rá Kyle. – Nem volt semmi ilyenről szó. Meg fogjuk menteni, de nem most. Egyenlőre, nem vagyunk olyan fejlett ezközökel ellátva, hogy le tudjuk őt követni.
Hirtelen esek össze a padlón, a végtagjaim pedig zsibbadtan hevertek magam mellett.
Lassan felültem és a szememet dörzsölve próbáltam észhez téríteni magamat. Tudom csak álom volt, mégis valósághűen hatott rám. Lehúztam magamról a takarót, majd kíváncsian indultam el az ablak felé. Elhúztam a sötétítő függönyt mire a legnagyobb meglepetésemre egy digitális tájkép fogadott.
- Szia, te vagy az új barátom? – Böködte meg a lábam, mire pillanatok alatt megpördültem és a tekintetemet a hang irányába vezettem. Mikor megláttam hangos sikoly hagyta el a számat, majd a szembelévő falhoz rúgtam a beszélő plüssmackót.
- Naaa a barátok nem így viselkednek egymással – Húzta össze vészjóslóan a szemét. Leporolta magát, ezek után pedig felállt, és mint akinek ez meg se kottyant rohanni kezdett felém. Hátrálni kezdtem egészen az ajtóig, akkor megfordultam és rángatni kezdtem a kilincset, amíg az ajtó ki nem nyílott. Amikor ez megtörtént szinte ki estem rajta. Bevágtam magam mögött és a tárgynak dőltem.
- Gyere vissza és szeress! – Visította az ajtó mögül és mintha ez nem lenne elég hatalmas dörömbölésbe kezdett.
- Úristen! – Motyogtam magam elé, majd a véres tenyerembe temettem az arcom. A kattanásokra eszméltem fel. Sorba kapcsolták le a fényeket egészen addig, amíg az épület teljesen el nem sötétedett. Végig futott rajtam a hideg és készen álltam az esetleges harcra. Nem telt el sok idő mire végre visszakapcsolták a villanyokat viszont az csak egyetlen egy utat világított meg. Körbenéztem a folyosón, de senkit nem láttam magamon kívül, ami egy kicsit megrémített. Óvatosan lépkedtem előre és le se vettem a szemem az útról. Nem hátrálhatok meg hisz ez semmi a pokolhoz képest. Meg fognak találni a többiek és kiszabadítanak, ebbe biztos vagyok. A legközelebbi ajtóhoz érve megálltam, majd mielőtt még benyitottam volna izzadt, mocskos kezemet a gatyába töröltem, már úgyis mindegy alapon. Remegő kézzel nyúltam a kilincshez és kisebb hezitálás után kinyitottam az ajtót. A szoba teljesen fehér volt egyetlen egy játékasztal állt a közepén, rajta egy személyre megterítve. Bentebb léptem, viszont az ajtót nyitva hagytam nehogy bent ragadjak.
- Kérlek, foglalj helyet – Szólalt meg a hátam mögül, a már ismert hang. Keresztbe fontam a kezem és egy tapodtat se mozdultam.
- Ha rossz kislány leszel, nem kapsz reggelit – Figyelmeztetett a maci, majd bezárta az ajtót. A hasam erre hatalmas morgással válaszolt, így leültem az asztalhoz. Persze megvolt bennem a gondolat, hogy mi van akkor, ha valamit beletett az ételbe, de miért akarnának kiütni esetleg megölni, hisz innen úgyse megyek egyenlőre, sehova, ha pedig meg akartak volna ölni azt már rég megtehette volna.
- Hogy jutottál ki a szobából? – Kaptam a plüssre a tekintettem.
- Van egy két segítséget nyújtó dolog ebben az épületben – Hagyta ennyiben és leült velem szembe – A reggeli hamarosan érkezik, remélem, szereted a tükörtojást.
Idegességembe a kezemet tördeltem az asztal alatt és próbáltam a lehető legnyugodtabb maradni.
- Én nem akarok neked rosszat. Segíteni szeretnék, de ha nem hagyod, sajnos tehetetlen leszek ez ügyben. A te érdekedben zártalak be ide – Közölte velem a maci, ebben a pillanatban pedig kinyílt az ajtó és még több plüss áramlott be rajta. Az egyikőjük kezébe ott volt az étel a többi pedig gondolom felügyeletnek jött.
- És pont egy plüss mibe segítene nekem? – Sandítottam a macira és egy gúnyos kacaj is elhagyta a számat.
A maci arcán egy gonosz félmosoly jelent meg a szeme pedig hirtelen vörösre váltott a többi plüssel együtt.
- Na ne... – Ráztam meg a fejem és készültem felállni mikor egy bilincs a székhez láncolt.
- Nem tudod, mikre vagyunk, még képesek szóval én a helyedben csöndbe maradnák, mert a végén még nagyon rosszul jársz. Már mondtam, hogy segíteni szeretnék, de ha nem működsz, együtt a rosszabbik utat kell választanom, már, pedig így vagy úgy de segíteni fogok rajtad. Bízok benne, hogy átgondolod ezt a kis húzásodat és akkor talán legközelebb kapsz reggelit is most pedig menj vissza a szobádba és gondolkozz el mit tettél – Gombóc nőtt a torkomba és kezdtem úgy érezni, hogy ez a maci nem is csak egy plüss, hanem annál sokkal több.  Amint a bilincs engedett Rohanni kezdem ki az ajtón, majd a sötét folyosón tapogatózva keresni kezdtem az ajtót, ami ki vezetne erről a szörnyű helyről. A vészjelző megszólat hangos vijjogó hangot kiadva magából. Nem sokra rá az egész helyiséget betöltötte a piros fény. A fülemre tapasztottam a kezem. Tudtam miért szólalt meg és sejtésem szerint addig nem hagyják, abba még vissza nem térek a „szobámba”. A hang egyre jobban erősödött így muszáj volt visszatérnem a helyiségbe.  
Becsuktam magam mögött az ajtót és a mosdó felé vettem az irányt. A csapra támaszkodtam, majd felemeltem a fejem és a tükörbe néztem. Az arcom itt-ott véres volt mivel a kezem összemocskolta és a mostanában történő ütésektől kicsit véraláfutásos volt. Megengedtem a csapot és megmostam a kezemet. A seb, amit álmomban szereztem most pokolian csipet, mikor lemostam a kezemről a vért az arcom következett. Egy kis törölközővel letöröltem magamról a vizet és a szekrény felé indultam hátha találok benne valami tiszta ruhát, amit esetleg fel tudnák venni. Kinyitottam a kétajtós szekrényt, ami nagyjából üres volt. Pár ruhadarab állt rendelkezésemre semmi több. Gyorsan átvettem őket, a koszos rongyot pedig a szennyes kosárba dobtam. Az ajtó nyikorogva kitárult és a plüssjáték dugta be rajta a fejét.
- Jöttem játszani – Vigyorodott el, majd bentebb jött.
Rögtön elöntött a düh és a gyűlöltet amint megláttam ezt a masinát, amit ki is mutattam.
- Jaj, ne csináld már! – Forgatta meg a szemét – Hát jó, ha nem akarsz játszani felőlem másként is meg tudjuk oldani a problémánkat, de annak te nem, fogsz örülni.
- Nem tudom, milyen problémára gondolsz – Ráztam meg a fejem.
- Csak bízz bennem és csináld azt, amit mondok! – Megfordult, majd elhagyta a fürdőszobát és leült a szoba közepére. Követtem a példáját és helyet foglaltam vele szembe.
- Nos, szerintem játszunk az én szabályaimmal. Ha kérdezek, te válaszolsz, és ha hazudsz... – Hagyta félbe a mondatot.
- Megvonsz tőlem valamit – Fejeztem be helyette, tudatva ezzel őt hogy, tisztába vagyok a dolgokkal.
- Honnan jöttél? – Tette fel az első kérdést.
- Philadelphia – Nyögtem kigondolkodás nélkül, úgy gondoltam jobb, ha mindent elmondok, amit tudok.
- Jól van, látom ez menni fog – Vigyorodott el – Milyen volt az életed addig, amíg az intézetbe kerültél?
- Magamba zárkózott voltam. Nem voltak barátaim és az iskolába se kedveltek, ami miatt sokszor megpróbáltak megverni. Jó tanuló se voltam, ami miatt sokat veszekedtünk a szüleimmel. 6-7 évesen már tudtam, hogy nevelőszüleim vannak ezért abban az időbe sok időt töltöttem el azzal, hogy megtaláljam a vérszerinti szüleimet – Kezeimet tördeltem és próbáltam nem tartani a plüss állattal a szemkontaktust. Nem szívesen elevenítettem fel ezeket az emlékeket. A nevelőszüleim viszont pokolian hiányzottak. Ők azok, akik miatt bármikor visszatérnék az előző életemhez. A maci bólintott egyet, majd át is tért a következő kérdésre.
- Mikor tudtad meg, hogy árnyvadász vagy?
- Amikor bekerültem az intézetbe – Zártam le röviden ezt a kérdést.
- Rendben, esetleg tudsz bármi mást is magadról, ami még nem hangzott itt el? – A medve rákapott a lényegre. Nagyot nyeltem és erősen elgondolkoztam azon, hogy el e mondjam neki a felvetett válaszokat arra a kérdésre, ami mostanában egyre inkább foglalkoztatja a körülöttem élőket: Hogy ki is vagyok én?
- Szóval? – Mosolyodott el, majd felvonta a szemöldökét.
- A napokban foglalkoztatja az embereket az a kérdés, hogy ki vagyok én erre volt egy-két válasz. Kyle még pár éve úgy gondolta, hogy esetleg nephilimvadász vagyok a démonvértől, amit kiskoromba itattak velem. Viszont amióta visszatértem a pokolból rémálmaim vannak, amikben visszajönnek értem a démonok és a pokolra küldenek, hogy ott válhassak démonná.
- Szerintem megtaláltuk azt, amit egész végig kerestünk. Én segíthetek neked felfedni a valóságot, de ahhoz te is kellesz. Gondold ezt végig. Köszönöm, hogy bíztál bennem, így ez fordítva is igaz. Remélem tényleg az igazat mondtad – Felállt a földről, majd behúzta a sötétítő függönyt és a helyiségben lekapcsolódtak a villanyok és csak egy éjszaki lámpa maradt égve.
- Csendes pihenő van. Ügyes voltál így megérdemled. Pihend ki magad, mert hosszú délutánunk lesz – Megfogta a kezem és az ágyhoz vezettet. Befeküdtem az ágyba és magamra húztam a puha takarót. A püss lehuppant kezében egy könyvel, amit most kinyitott és mesélni kezdett.
- Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy árnyvadász lány aki nagyon szomorú volt. Semmi nem jött neki össze az életben miután a szülei meghaltak. Az intézetbe került ahol hamar megismerkedett a többiekkel és jóban lettek egymással. Természetesen, mint minden történetbe itt is megjelent a nagy Ő. Barna szemei azonnal elvették a lány eszét. A lány próbált közelebb kerülni a fiúhoz, de ő nem engedett. Elutasította a lányt és elment egy másik hölgyhöz udvarolni. A kislánynak összetört a szíve és ekkor rájött, hogy a szerelem fáj és csak brumira, a plüss mackójára számíthat.

Nos igen mindenki azt gondolja, hogy a szeretet fáj, de ez nem igaz. A magány fáj. Az elutasítás fáj. Valakinek az elvesztése fáj. Az irigység fáj. Mindenki összekeveri ezeket a szeretettel, de a valóság az, hogy a szeretet az egyetlen dolog ezen a világon, ami elfedi az összes fájdalmat és segít, hogy újra csodálatosan érezd magad. A szeretet az egyetlen dolog ezen a világon ami nem fáj.