Rabságban

Sziasztok! " egy kis késéssel", de megérkeztem a résszel. Sajnos csak 2 teljes oldal lett mivel nem tudtam többet írni. Előre láthatólag nem tudom hogy, mikor tudok a következő résszel jönni mivel Májusban minden egyes héten valamiből vizsgát írok amire készülni kell másrészt még év végére javítanom kéne egy-két tantárgyból így LEHET hogy májusban nem lesz rész, viszont az is megeshet hogy pár részt tudok posztolni ezt leszámítva az oldalon minden nap aktív vagyok. A kommenteket várom!

Lassan nyitottam ki a szemem miután biztosra mentem, hogy a maci már nincs a környéken. Pillanatok alatt pattantam ki az ágyból és rohantam az ajtóhoz. Örült módjára rángatni akartam azt, de az automata zár nem engedett. Kezemet ökölbe szorítottam és egy hatalmasat ütöttem a szembe lévő ajtóra, majd a földre görnyedtem. Nem hiszem el, hogy csak úgy simán el tudtak rabolni több ezer árnyvadász szeme előtt és ők csak úgy bambán álltak ott várva, hogy a jelet, hogy mit kéne tenniük. De ami még inkább elszomorít, hogy Jason se tett semmit, pedig ő az a személy, akire még az életemet is rá mertem volna bízni erre tessék. Bár ennek ellenére ebben az esetben nem haragudnák, ha még egyszer láthatnám. A fejemet az ajtónak döntöttem és egy hatalmasat sóhajtottam. Ekkor vettem észre a több ezernyi kamerát, ami épp ebben a pillanatban is engem figyel. Lassan álltam föl a földről szememet le nem véve a kameráról. Közelíteni kezdtem a tárgy felé, ekkor újra megszólalt a már jól ismert vinnyogó hang. Kezemmel befogtam a fülemet és próbáltam tompítani az éles hangot. A falból valamiféle gáz szerűség kezdte belepni az egész szobát. Ijedten hátrálni kezdtem az ajtóhoz, de egyre több gázt szívtam be, ami teljesen elbódított. Lassan már a lábamon is alig tudtam állni mikor kattant az ajtó, majd kinyílott és a medve lépett be rajta. Megfogta a kezem ez után pedig, kihúzott a folyosóra. Az hittem, hogy segíteni akar rajtam, de ő nem állt meg egészen végig húzott a folyosó végére be egy másik ajtó mögé. Mivel a gáz hatása alatt voltam nem tudtam mozdulni, így hagytam, hogy elcibáljon.

- Sajnálom Lexi, de nem tehetek érted semmit. Én csak parancsot teljesítek – Nézett rám bűnbánóan a maci, majd megemelt és egy székre ültetett.

- Most mi fog történni? – Nyögtem ki nagy nehezen a szavakat. A maci nem válaszolt. Elment és egyedül hagyott a sötét szobába. A végtagjaim zsibbadtan hevertek mellettem és hiába próbáltam mozgatni őket, de egyszerűen nem ment. Az ajtón egy ismeretlen fekete alak sétált be. Az előbb említett tárgyat a huzat becsapta és teljes sötétség uralkodott a szobába. Tekintetemmel próbáltam megkeresni az alakot, de mintha csak a föld nyelte volna el. Egy hatalmasat nyeltem ennek ellenére a gombóc, ami a torkomban helyezkedett el nem akart távozni. Hirtelen egy hideg kezet éreztem a tarkómon. A pulzusom az egekbe szökött és az egész testem megfeszült. A hajamat kezdte babrálni, majd szépen lassan eltűrte azt. A kezem akaratlanul remegni kezdett, ezzel kimutatva, hogy rettegek. Egyre közelebb éreztem magamhoz. Lehunytam a szemem és éreztem, hogy apró könnycseppek csordulnak le az arcomon. Nem tudtam, hogy most mi fog történni és ez megrémisztett. Két évet töltöttem a pokolba, de ehhez hasonló esetem még soha nem volt. Lehelete már érezhető volt a nyakamon, majd szépen lassan az ajka is súrolni kezdte. Egészen a fülemig jutott. Ott megállapodott és szétnyitotta az ajkát.

- Hiányoztam? – A felismerés szinte gyomron vágott. De hisz ő halott nem lehet itt. Legalábbis ezek szerint csak úgy hittük. Kinyitottam a szemem és fejemet a hang irányába fordítottam. Ő Volt az. Teljes életnagyságba itt állt előttem éppen és egészségesen.

- Rohadj meg! – Üvöltöttem Alexra, Majd zokogásba törtem ki. A gőz hatása kezdett elmúlni, amit ő is pontosan tudott ezért a végtagjaimat a székhez kötötte.

- Azt hittem talán kedvesebben üdvözölsz majd – Meggyújtott egy gyertyát és a szoba túlsó végébe sétált. Egy nyikorgó kocsit tolt elém tele késsel és különféle porral rajta.

- Kérlek, ne csináld ezt! – Könyörögtem. Meg fog kínozni tudatosult bennem a tény.  Egy szerafpengét vett a kezébe és a karom felé közelített vele.

- Alex, kérlek – Visítottam fel ijedtembe, majd egy sikoly hagyta el a számat. A Rémültség sokkal nagyobb volt, mint a fájdalom, ami a kezemen ejtett kis vágás okozott. Felvonta a szemöldökét és újra a talicska felé fordult. Vizet engedett egy kis pohárba, majd motyogni kezdett felette valamit. Amint ezzel végzet kezébe vette a csészét és felém fordult.

- Idd meg! – A hangját felemelve adta ki a parancsot ezt követően pedig, a számhoz nyomta a poharat. Ajkamat összeszorítva ellenkeztem. A fejemet próbáltam minél hátrább vinni, de ő nem hagyta. Belemarkolt a hajamba majd, szétfeszítette a szám és beleöntötte a vizet. A maradék víz, amit képtelen voltam lenyelni teljesen eláztatta a pólóm. Amint elemelte a számtól a csészét fuldokló köhögésbe kezdtem. Ő ezzel nem törődve tért rá a következő kínzó eszközre.

- És mégis mire vagy kíváncsi? Már mindent tudsz, a hülye medvédnek köszönhetően mire vágysz még? – Üvöltöttem felé utána pedig, örült módjára rángatózni kezdtem a székbe. Nem szólalt meg csupán tette a dolgát. Kezébe vette a gyertyát és a sarok felé vette az irányt. Kíváncsian figyeltem minden egyes lépését. Széles testétől nem láttam szinte semmit. Az övén lógó kést a kezébe vette, majd ügyködni kezdett vele. Pár perc múlva felállt és szemügyre vette a kezében tartott kémcsövet, ami vérrel volt megtöltve. Felém bandukolt viszont a gyertya ott maradt, ami láthatóvá tette az előbb említet helyet. Egy középkorú férfi teste feküdt mozdulatlanul már-már bomlásnak indult viszont látszólagosan csak pár napja ölhették meg.

- Ez az egész el lett tervezve – Gondoltam magamba. Alex vigyorogva állt meg előttem. Látszólagosan élvezte a helyzetet.

- Csak nem halott ember vére? Talán vámpírnak nézel? Könyörgöm, nem lehetsz ilyen hülye. Szerinted, ha vámpír lennék, hatnának rám a rúnák? – Forgattam meg a szemem.

- Sikerült megölnöd a pokol királyát, majd megjártad azt a bizonyos helyet, ahol két évet töltöttél, majd szépen vissza bandukolsz az életbe. Nem hagyom a véletlenre minden lehetőséget végig kell csinálnom – Rázta a fejét.

- Jogos – Vigyorodtam el és egy apró kacajt hallatattam. Ez nem tetszett neki, szóval tudtam, hogyha játszom továbbra is a bátor kislányt, akkor valószínűleg bekattan és megöl, úgyhogy inkább csöndbe maradtam. Váratlanul döfte belém a tűt, majd belém fecskendezte a vért. Észre se vettem, hogy mikor tette át abba a vacakba a vért szóval felkészülni se tudtam rá. Egy ideig figyelte a reakciómat, de miután látta, hogy nincs rám hatással a vér feladta. Ezúttal egy ezüst pengéjű késsel próbálkozott. Az alkaromhoz helyezte a kést, majd egy apró mozdulattal sebet ejtett rajta. Egy aprót felszisszentem, de semmiféle maró, égető hatása nem volt a dolognak.

- Hát Tündér, vérfarkas, alakmás és még egy pár lény kizárva. Más valami? – Kérdeztem unott fejjel és hátradőltem a székben. Alexnek egész hitelen elkerekedtek a szemi és jegyzetelni kezdett. Ekkor úgy éreztem mintha hirtelen a gyomromra markoltak volna, majd egy hirtelen mozdulattal kitépték volna azt. Fájdalmamba visítani kezdtem és egész testem megfeszült. A sírógörcs keringetett mikor hirtelen abbamaradt a fájdalom és már nem éreztem a kötelek szorítását a csuklómon. Kinyitottam a szemem és a már ismert menedékbeli szobánkban találtam magam. Jason az ágyamon ült és felnyitotta a laptopot. Türelmetlenül tördelte a kezét és az arcára rávetült az idegesség. Újfent emészteni kezdett az illúzió érzete. Odasétáltam az ágyhoz, majd leültem Jason mellé. Meg akartam fogni a kezét, de nem tudtam. Keresztülhasítottam rajta. Gyorsan kapcsoltam és gondolkodni kezdtem, hogy vajon mit tehetnék annak érdekébe, hogy segítsem a nyomozást, de ami azt illeti, még én se tudom, merre lehetek. Lassan egy puszit nyomtam Jason arcára, majd az illúzió foszlani kezdett éreztem, hogy visszakerülök a szörnyű valóságba.

- Még visszatérek – Súgtam magam elé ezután pedig, teljesen elsötétedett előttem minden. Újra éreztem a kínzószobában lévő hűvös levegőt és a csuklómat szorító köteleket. Üdv a valóságba. Egy pillanatra még kinyitottam a szemem, de nem tudtam nyitva tartani. Nem volt bennem semmi energia, ami ébren tudott volna tartani így hát átadtam az irányítást és hagytam, hogy elbóbiskoljak a kamrába.