Megbocsátás

Sziasztok tudom mostanában nem volt rész, de most már itt vagyok és remélem, hogy több részt tudok írni. Nem lett hosszú rész csupán 3 oldal, de azért remélem, hogy tetszeni fog nektek. Véleményeket várom!



Fáradtan ültem fel az ágyba. Az arcomat dörgölve próbáltam felébredni, majd a mamuszomba bújva slattyogtam el a fürdőszobáig. Öt nap. Azóta hogy, be vagyok ide zárva étel nélkül. Egyedül hagytak a négy fal között és még csak a macit se küldték be hozzám. Nem voltak megmagyarázatlan álmaim se, mintha megállt volna körülöttem az élet. Megnyitottam a csapot, majd a csobogó vízből hatalmasakat kortyoltam ez után pedig, az arcomat is megmostam. Úgy érzem akaratlanul kezdek megtörni. Azt hiszem már elvesztettem a Reményt. Ennyi idő után már rég meg kellett volna találniuk az árnyvadászoknak. Már egészen biztos, hogy, nem fognak értem eljönni. Elzártam a vizet és egy puha törölközőbe megtöröltem az arcom. Visszatértem a szobámba és felvettem az aznapra kikészített ruhám nem volt nagy szám, csupán egy sima egyszerű fehér póló és egy fekete rövidgatya. Amint felöltöztem az ajtó hosszú idő óta most nyílott ki újra, majd Alex lépett be rajta. Múltkor a sötétbe nem tudtam szemügyre venni, de most mindent láttam. Két év telet el hogy legutoljára láttam őt és hatalmasat változott. Sötétbarna haja a megszokottól kicsit eltért viszont az örültség, ami egykor a szemeiben ott ragyogott most eltűnt. A babapofi helyébe pedig egy borostás férfiarc került. Sokat nőt és jólöltözött volt, ahhoz képest, hogy már kitudja mi óta egy bunkerban él. Bentebb fáradt és leült az ágyamra. Ujjait összekulcsolta ezek után pedig felnézett rám. Szemeiben felcsillant a megbánás. A látványa olyan érzést keltett bennem mintha nem is ugyanaz az ember ülne most benn a szobámban, mint aki akkor éjjel megkínzott, persze ez nem azt jelenti, hogy mindent megbocsátok és egy törlés gombbal el van intézve minden. Még mindig félek és minden egyes porcikám azt súgja, hogy meneküljek, olyan messzire amennyire csak tudok.

- Hogy vagy? – Nyögte végül ki hosszabb csend után.

- Ennyi? – Nevettem fel kínosan – Elraboltál, megkínoztál mindezek mellett rettegésben tartasz már majdnem egy hete és csak ennyit tudsz mondani, hogy, hogy vagyok?

- Sajnálom – Jelentette ki és lehajtotta a fejét.

- Ennyivel nem érem be – Ráztam meg a fejem és keresztbefontam a karom. Dühös voltam emellett a határaimat is feszegettem. Meg kellett, hogy tapasztaljam, meddig mehetek el ahhoz, hogy mondjuk, ne kenjen a falhoz.

- Sejtettem, pont ezért ajánlom fel most azt, hogy a felügyeletemmel kimenj az udvarra – Emelte meg a fejét, majd felállt és egy pár bakancsot hajított a lábaim elé. Tekintetemet a padlóra szegeztem pont oda ahol a cipő hevert. Habozás nélkül kaptam fel a lábamra, majd követni kezdtem Alexet. A folyosó meg volt világítva, ami egy teljesen más hangulatot varázsolt az épületnek, mint a múltkor. Ami pedig Alexet illeti, nem tudom, hogy mit tervez vagy egyáltalán tényleg a kertbe vezet, de úgy érzem, ezt a kockázatot vállalni lehet. A kanyargó folyosó egyre hosszabb és kivehetetlenebb lett. Gondolom ennek megvolt a maga oka, az ok pedig, én volnék. Néhány lépés után egy nagyobb ajtó tárult elénk. Alex gyorsan bepötyögte a néhány számból álló kombinációt, majd kitárta az ajtót.

- Csak utánad – Lépett félre, utat és kilátást engedve nekem. A nem megszokott természetes fény bántotta a szemem. Hunyorogva léptem ki az ajtón és szemlélni kezdtem a körülöttem lévő dolgokat. Az épület látszólag kicsi volt és elhagyatottnak látszott. Viszont a lényeg a föld alatt volt. Ott folytatódott az óvóhely. Ha erre téved, valaki észre se venné, hogy itt laknak és pont ezért tartózkodott itt Alex. Észrevehetetlen szeretett volna maradni.

- Erre – Gyengéden megragadta a karom és a ház mögé vezetett ahol több ezernyi virággal találtam szembe magam. Alex elengedte a karom és zsebre vágta a kezét. Lábaim önálló útra keltek és a kikövezet járdán haladtam tovább. A virágok illata rögtön megcsapta az orrom. Behunytam a szemem és hagytam, hogy átjárja az egész bensőmet ez az érzés. olyan volt mintha újra szabad lennék, ez az érzés pedig, mosolyt csalt az arcomra. Kinyitottam a szemem és megindultam a lugas felé. Nagyobb fa oszlopokra rózsák voltak felfuttatva mögöttük pedig egy kisebb kerti asztal feküdt körülötte székekkel. Leültem az egyikre és vártam, hogy Alex is így tegyen. Lehuppant a mellettem lévő székre, majd a szemembe nézett.

- Tetszik? – Mosolyodott el ő is.

- Nagyon is – Bólogattam és tekintetemmel pásztázni kezdtem a körülöttem lévő dolgokat – Ezeket te gondozod? – Vetettem rá egy pillantást.

- Nem – Rázta a fejét – Az ilyesmifajta problémák a gondnokom feladata.

Elképedve néztem rá. Hogy lehet, hogy ebben a putriban még gondnok is van és én nem vettem észre.

- Mi az? – Nevetett fel, majd kíváncsian várni kezdte a válaszom.

- Semmi – Rántottam meg a vállam, tekintetemet, pedig a kezemre vezettem, amivel a gatyámból kilógó kicsi fekete cérnát babráltam. Ezek után beállt közénk a kínos csönd, amit egyikünk se tört meg.

- Mi történt az után, hogy eltűntem? – Nézett rám. Arca komoly volt és mintha meg is bánta volna mindazt, amit tett.

- Nathanielként ezt tudnod kéne – Vágtam rá csípőből, majd mikor rájöttem, hogy mit is mondtam egy kicsit talán el is szégyelltem, de megérdemelte és remélem, hogy ezek után tudni fogja, hogy létezik egyfajta határvonal, amit nem léphet át. Arca teljesen elpirult. Rágcsálni kezdte a szája szélét és lehajtotta a fejét. Tarkóját vakargatva hatalmas magyarázkodásba fogott.

- Inkább ne mondj semmit – Szakítottam félbe a fejemet rázva.

- Szeretném, ha tudnád, hogy én tényleg nagyon-nagyon sajnálom. Miattad csináltam mindezt. Csakis érted – Emelte rám a tekintetét és a kezét az enyémre helyezte.

- És mi van veled meg Jasonnel? – Érdeklődött tovább.

- Mi lenne? – Rántottam meg a vállam és egy apró kacaj hagyta el a szám.

- Hát ott volt az a Holly ügy meg a halálod, nyilván van valami – Magyarázta.

- Semmi, meghaltam ő futott Hollyhoz, de amint feltűntem dobta és most újra kezdődik elölről mindaz ami, talán el se kezdődött – Néztem rá. Arcán végigfutott valami egészen megmagyarázhatatlan érzés. Talán tényleg megváltozott volna? – De attól félek, hogy elveszítem őt, méghozzá örökre. Néha csak azt akarom, hogy, megöleljen, nézzen a szemembe és értsen meg, hogy döntse a fejét a homlokomnak, és súgja azt, hogy: „soha nem mondtam le rólad. De ez hazugság lenne –Sóhajtottam.

- Nem gondolod. hogy talán azért nem lehet a tied, mert valaki sokkal jobb vár rád? – Döntötte el egy kicsit a fejét és rám mosolygott.

- Milyen bölcs lettél – Nevettem fel.

- Volt időm gyakorolni – Felelte, majd megvonta a vállát.

- Én komolyan gondoltam. Megváltoztál. Én nem tudom, hogy ez csupán egy színjáték vagy, a valóság, de valami más lett benned – Vallottam be. Alex arcán némi meglepődöttség futott át, de aztán újra visszatért az ismert póker arc.

- Miért nem hagyod, hogy az emberek meglássák benned a jót?

- Mert ha az emberek jót látnak, el is várják azt, és én nem akarok mások elvárásai szerint élni – Magyarázta. Valamilyen szinten megértettem és átéreztem azt, amit mond, és ebben volt valami. Képes megnyílni előttem, ami haladásnak számít ahhoz képest, hogy mikor legutoljára láttuk egymást meg akart ölni. A csönd most újra visszatért, de éreztem, hogy ez most másmilyen csönd. A szavak megakadtak a torkomon. Egy szót nem szóltam, és nem is akartam, mivel megöltem volna, vele a pillanatot. Felállt a hintaágyról, majd ide-oda sétálgatni kezdet, végül nekem hátal állt meg. A feszültség sugárzott belőle és ő is érezte, hogy ez a pillanat most más, olyan amilyen még soha nem volt és talán nem is lesz. Követtem a példáját és én is felálltam a helyemről. Szépen lassan utána lépkedtem és a kezemet az övére helyeztem.

- Soha nem gondoltad, hogy visszajössz az intézetbe és újrakezded az egészet elölről?

- De, számtalanszor gondoltam, rá viszont, tudtam, hogyha visszamegyek, azonnal megölnek kérdezés nélkül. Átvertem őket, ezentúl pedig, a szemükben folyton árulóként maradok meg, akármit is teszek – Nyugodt volt a hangja, bár a mellkasa sebesen emelkedett és süllyedt – Te ugye megbocsátasz nekem? – A hangja elcsuklott. Magam felé fordítottam a fiút. Szeme megtelt könnyel innentől kezdve, pedig tudtam, hogy tényleg igazat mond. A torkomban hatalmas gombóc keletkezett a látványtól.

- Persze – Csúsztak ki a halk szavak, majd magamhoz öleltem. Viszonozta az ölelésem ezek után eltolt magától és a szemembe nézet.

- Emlékszel mikor pár nappal ezelőtt megkínoztalak? – Tette fel a kérdést.

- Alex megbocsátottam nem szeretnék erről többet hallani, felejtsük el – Sóhajtottam.

- Nem – Rázta a fejét – Nem pont arról van szó. Ami előtt elkapott a görcsroham láttam valamit a szemedben és azt, hiszem, tudok segíteni sejtem, hogy mi lehetsz csak elég körülményes a dolog. Szeretnék segíteni rajtad. Kárpótolni ezt az egészet – Mutatott körbe – Na, mit mondasz?

Elég hirtelen, jött neki ez az egész és most hirtelen megint nem tudtam teljes mértékben megbízni benne. Túl sok minden történt már velem ahhoz, hogy vakon menjek bele a dolgokba. De lehet, ez az utolsó esélyem a kijutáshoz.

- Benne vagyok – Bólintottam, mire az izgalomtól újra visszaköszönt az a kicsi gombóc.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése